A civileket is meghívták a szívhangrendeletről szóló minisztériumi egyeztetésre
A civil szervezeteket is meghívták az Egészségügyi Minisztériumba, hogy egyeztessenek a szívhangrendelettel és az életkezdettel kapcsolatos etikai kérdésekről – írja a Facebookon a Másállapotot a szülészetben. A meghívót Svéd Tamás államtitkártól kapták.
„Részvételünkre egy folyamat kezdeteként tekintünk, amelynek akkor van valódi értelme, ha a döntéshozók a releváns szakmai szervezetekkel, valamint a női és páciensi érdekképviseletekkel nem egyszeri alkalommal, hanem rendszeresen egyeztetnek, és a tervezéstől a megvalósításon át az ellenőrzésig biztosítják a transzparens bevonást”
– áll a bejegyzésben. Így tervezik a részvételüket, ami során kihangosítanák a szervezethez forduló nők és családok tapasztalatait. Emiatt követőik kommentjeit és üzeneteit is szívesen várják.
Július 17-én 18 civil szervezet írt nyílt levelet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek, hogy haladéktalanul vonja be a nőket képviselő szervezeteket a szívhangrendeletről zajló egyeztetésekbe. Az erről szóló levelet aláírta többek között az Emma Egyesület, a Másállapotot a szülészetben, a TASZ és az Amnesty International is.
A 18 civil szervezet szerint a szívhangrendeletről szóló szakmai egyeztetésben akkor fognak megjelenni azoknak a nőknek a szempontjai, akiket a szabályozás érint, ha részt vehetnek az egyeztetésen
- szülésznők;
- védőnők;
- ápolók;
- családvédelmi szolgálatok;
- szociális munkások, gyámok;
- pszichoszociális és mentálhigiénés szakemberek;
- páciensi érdekvédelmi szervezetek;
- nőjogi, szexuális és reproduktív jogokkal foglalkozó civil szervezetek is.
A szívhangrendelet témája 11 napja került újra a figyelem középpontjába, amikor a parlament július 6-i ülésén műanyag magzatokat pakoltak a képviselők asztalaira a Mi Hazánk képviselői. A tárgyakat a parlamenti dolgozók rögtön leszedték, de Forsthoffer Ágnes házelnök elmondta, hogy Novák Előd az ülés előtt szemléltető eszközöket rakott ki a képviselők asztalára, amit összeszedtek, és figyelmeztette a Mi Hazánk képviselőjét.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a parlamenti ülésen elmondott válaszában megköszönte a felszólalást Novák Elődnek, és azt mondta, a Mi Hazánk már megint abortuszvitát kezdeményez, majd kifejtette, hogy a szívhangrendeletről már elmondták: hazug módon, a társadalmat kirekesztve került bele a törvénybe. Hegedűs Zsolt a parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy július 30-ra összehívta a szülész-nőgyógyászokat, hogy megvitassák a rendeleteket. A miniszter kifejtette azt, amit már korábban is elmondott, szerinte a szakma azért van a szívhangrendelet ellen, mert a doppleres ultrahangvizsgálat magzatkárosító hatású lehet. „El kéne végezni az orvosi egyetemet” – mondta Hegedűs Nováknak.
A parlamentben már június elején heves vita alakult ki a szívhangrendeletről, miután Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt, a rendelet célja, hogy az édesanyák megalapozott döntést hozhassanak, és arról beszélt, „a magzat szapora lüktetése az élet öröméről üzen”. Hegedűs Zsolt válaszában akkor azt mondta, a szívhangrendelet bevezetése egyértelműen politikai döntés volt, szerinte a szakmán belül mindenki tudta, hogy hazugságra épül, „szívtelen szívhangrendelet született”. A miniszter felszólalása közben Novák Előd képviselő bekiabálta, hogy „farizeus vagy”, mire a miniszter visszakiabált, hogy „ti vagytok a farizeusok”.
Az Orbán-kormány 2022 szeptemberében társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nélkül, gyakorlatilag a semmiből fogadta el a szívhangrendeletet, aminek a lényege, hogy a terhességmegszakítás előtt meg kell mutatni az abortuszra jelentkező nőknek a magzat szívhangját.
Hegedűs Zsolt már a miniszterjelölti bizottsági meghallgatásán is beszélt a rendeletről, azt mondta, ebben az ügyben a politika megerőszakolta a szakmát, később pedig hosszú bejegyzésben fejtette ki, mi a problémája a szívhangrendelettel, amiről azóta kiderült, a szakmai szervezetek ellenében, őket a döntésből kihagyva, sőt az akkori kormány állításával ellentétben az ajánlásuk kikérése nélkül fogadták el. A miniszter szerint ráadásul a rendelet nem is érte el a célját, „az abortuszok aránya még növekedett is az élve születésekhez képest az elfogadása óta”.
Tavaly a Telexen is bemutattuk a vonatkozó statisztikák áttekintésével, hogy a rendelet nem hatott érdemben az abortuszhelyzetre.



