
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Meghosszabbítják a fizetési haladékot, és egyeztetés indul a főváros és a kormány között. Azután született a döntés, hogy Karácsony Gergely nemrégiben arról beszélt: a főváros a jövő héten fizetésképtelenné fog válni.
Döntés született a Diákhitel1 kamatstopjának év végéig történő meghosszabbításáról. Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt, amikor leköszönt a Diákhitel Központ éléről, még 1,99 százalék volt a Diákhitel1 kamatja, most ez majdnem 10 százalék. Utasították a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy vizsgálja meg a forrásbevonás működési költségeit, hogy jelentősen csökkenthető legyen a Diákhitel kamatja.
Szigorú szabályozást követett a volt kormány, ez hatással volt a fogyasztók és a kereskedők aktivitására, emiatt sokan kiléptek ebből a rendszerből. Most felszámolják – hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.
Hatályon kívül helyezték, visszavonja a kormány az arról szóló törvényt, hogy ki kell helyezni a Nemzeti Hitvallást a közintézményekben. Ezt még a 2010–2014 közötti Orbán-kormány alatt kellett kitenni az állami intézmények falaira. A döntés mától lép életbe, Magyar Péter fel is mutatott egy táblát, amin a hitvallás volt látható.
Szondi Vanda kormányszóvivő arról beszélt, hogy az Igazságügyi minisztérium beszámolója szerint benyújtották a jogállamisági törvénycsomagot. „Óriási lépést tettünk afelé, hogy Magyarország teljesítse a jogállamisági és intézményi feltételeket” – mondta a szóvivő, aki kiemelte, hogy ez elengedhetetlen az uniós források felszabadításához.

Jövő héten lesz az Európai Tanács első olyan ülése, amin Magyar Péter fogja képviselni Magyarországot. A meghívó alapján többek között szó lesz a több ezermilliárd eurós uniós költségvetésről, Ukrajnáról és Iránról is.
Magyar Péter szerdai Facebook-posztjából derült ki, mikről döntöttek a kormányülésen. Döntést hoztak többek között arról, hogy eltávolítsák a Nemzeti Hitvallást a közintézményekből, amelyet még a 2010–2014 közötti Orbán-kormány alatt kellett kitenni az állami intézmények falaira. 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást biztosítanak a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – erről még hétfőn döntöttek a parlamentben. Megszüntetik a kriptovaluták kriminalizálását is, amelyről korábban beszélt Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter is.
Magyar Péter a hétfői parlamenti ülés elején, napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy a kormány miniszteri biztost nevez ki a gyerekbántalmazások kivizsgálására. Felmentettek több gyerekvédelemben dolgozó vezetőt. Megszavazták a képviselők fizetéscsökkentéséről szóló törvényt, a devizahiteles törvényjavaslat ellenszavazat nélkül ment át a parlamenten. 3,4 milliárd forintot csoportosított át a kormány a kórházi klímaberendezések javítására. Toroczkai László meghívta egy éjszakára Magyar Pétert Ásotthalomra, Gulyás Gergely pedig kifogásolta, hogy szerinte sok a becsületsértő és rágalmazó megjegyzés a parlamentben.
A szerdai kormányülésen döntött a Tisza-kormány arról, hogy szigorítanak az óriásplakátok és „a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek” betiltásáról szóló törvényjavaslaton. Fontos döntés született a 6000 milliárd forintos uniós források felhasználásáról is – Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter erről a hétfői parlamenti ülésen azt mondta, hogy a közlekedésbe és energiahálózatba fogják befektetni. Döntöttek „a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott” építéséről is. Szintén döntést hoztak a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjáról. A szerdai kormányülésen még elrendelték a felkészülést a várható nyári kánikulahelyzetre, tárgyaltak a rövidesen bevezetendő vagyonadó-szabályozás első tervezetéről.