Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez

Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez
Az Országgyűlés plenáris ülése 2026. június 1-jén – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A parlamenti házszabály módosításával nagyobb teret engedne a Tisza Párt annak, hogy az év végéig gyorsabban hozhasson törvényeket az Országgyűlés. Schummer Orsolya kedd délután benyújtott határozati javaslata alapján félévente a jelenlegi maximum hat helyett akár tizenöt alkalommal kezdeményezhetnek sürgős tárgyalást a képviselők, a kivételes eljárás félévenkénti felső határát pedig a mostani négyről tíz alkalomra emelné meg.

Mindkét eljárás lényege a gyorsaság: a sürgős tárgyalással akár hat nap alatt át lehet tolni egy javaslatot az Országgyűlés normál esetben hetekig tartó, több körös vitával folytatott procedúrája helyett. A kivételes eljárásban pedig még ennyi időre sincs szükség, ott a benyújtás után alig 24 órával már szavazhatnak is az előterjesztésről. Ezt nagy kedvvel alkalmazta a Fidesz a korábbi ciklusokban, és emiatt rengeteg kritikát kaptak. Tavaly például kivételes eljárással, alig egy nap alatt fogadta el az Országgyűlés a gyülekezési törvény Pride betiltását célzó módosítását, és két évvel korábban a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló javaslatot is ilyen formában nyomták át a parlamenten.

A Tisza Párt képviselője szerint a mostani javaslat csak átmeneti, és célja, hogy Magyarország mielőbb hozzáférhessen a felfüggesztett uniós forrásokhoz. Mivel augusztus 31-ig mintegy 8000 milliárd forint összegű forrás sorsa dől el, elengedhetetlennek tartja a sürgős tárgyalásra, valamint a kivételes eljárásra vonatkozó házszabályi rendelkezések átmeneti módosítását. A javaslat csak az év végéig emeli meg a két eljárás félévenkénti felső határát, és 2027. január 1-jei hatállyal visszaáll a jelenlegi rendszer.

„Ezzel a megemelt keret a megjelölt, határozott idejű célhoz igazodik, az átlátható és kiszámítható jogalkotás követelménye nem sérül, és a sürgős tárgyalás, illetve a kivételes eljárás kivételes jellege sem üresedik ki”

– állítja Schummer Orsolya, a Tisza Párt képviselője.

Vitézy Dávid múlt pénteki sajtótájékoztatója szerint már ezen a héten beterjeszti a kormány az Országgyűlés elé az uniós források lehívásához szükséges korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot, amely részleteiről Magyar Péter május végén állapodott meg Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Rendeznék például a kekvák ügyét, megerősítenék az igazságszolgáltatás függetlenségét, több jogkört kaphat az Integritás Hatóság, és szigorítanak a vagyonnyilatkozati rendszeren is. Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője a hétfői parlamenti ülés előtt azt mondta, hogy kedden, azaz a mai nap fogják benyújtani ezt a javaslatot.

Azt már régóta lehet tudni, hogy a Tisza Párt intenzív nyárra készül, és az uniós források lehívása érdekében jó pár fontos törvényt erőltetett menetben terveznek áttolni. Ezt segítené elő a most benyújtott képviselői indítvány is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!