Sulyok Tamás szeretett volna ugyanazokkal a pilótákkal repülni, amikor a honvédségi géppel utazott

Sulyok Tamás volt kommunikációs igazgatója, a Telexet korábban selejtnek nevező Szántó Georgina egy május Facebook-posztban azt állította, hogy biztonsági problémákról számolt be neki két pilóta, akik rendszeresen vezették a köztársasági elnöki delegációt szállító honvédségi gépet. Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének leköszönő helyettese a Hvg.hu-nak hamisnak nevezte Szántó állításait. Annyit ismert el, hogy egy alkalommal olyan valóban előfordult, hogy a meghatározottnál kevesebb légiutas-kísérő volt az Airbus-gépen. A honvédség Airbus-repülőin az az előírás, hogy 50 utasra jut egy légiutas-kísérő, de legalább hárman, VIP-szállításnál pedig négyen állnak szolgálatban, egyszer viszont csak két légiutas-kisérőt alkalmaztak.

Szántó Georgina másik állítása az volt, hogy Sulyok kizárólag azzal a két pilótával akar repülni, akik beszámoltak az állítólagos biztonsági problémákról. Kajári Ferenc altábornagy megerősítette a Hvg.hu-nak, hogy valóban volt ilyen kérés a Sándor-palota részéről.

„A Sándor-palotából valóban érkezett olyan kérés, hogy megnevezett két pilótával szeretne alapvetően repülni az elnök – ennek a kérésnek a hátteréről azonban a Honvéd Vezérkart nem tájékoztatták. Az utazások előkészítése során a Magyar Honvédség igyekezett a kérésnek eleget tenni, amikor ez megoldható volt” – közölte.

A Sándor-palota csak annyit közölt, hogy „bár a köztársasági elnök egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka, az alkotmányos jogállásából fakadóan a Magyar Honvédség fölött sem vezetési, sem szolgálati elöljárói jogkörrel nem rendelkezik”.

Szántó Georgina Sulyok Tamás 2024-es hivatalba lépésétől tavaly februárig sajtófőnökként vezette a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságát, majd június 18-ig sajtófőnökként az Elnöki Kabinet tagja volt, utána pedig főigazgató-helyettesként a Programmegvalósításért Felelős Kabinet vezetőjeként dolgozott. Tavaly szeptemberben közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalától, és felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól. Főigazgató-helyettesként az ő közvetett irányítása alá tartozott a kommunikációs terület, amikor Sulyok Facebook-posztjából kitörölték az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadás után.

A május 18-i kormányzati sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Tisza-kormány vizsgálni fogja a honvédségi gépek kormányzati, diplomáciai használatát. A kormány szerint a magyar honvédség gépeit nem lehet luxusutazásokra használni, a légiflotta fenntartását a magyar adófizetők biztosítják, ezért a használat minden elemének indokoltnak, ellenőrizhetőnek és nyilvánosan elszámolhatónak kell lennie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!