A Dunántúl több határszéli régiójában is probléma az azbesztszennyezés

Szombathelyen az Oladi plató nevű, jelenleg is épülő városrészben több utcát azbesztet tartalmazó zúzott kővel borítottak le, de városi parkolók, magán kapubejárók is ilyen burkolatot kaptak. A levegőbe kerülő azbeszt súlyosan egészségkárosító hatású.

A Greenpeace már év elején súlyos azbesztszennyezést tárt fel Magyarországon és Ausztriában is, olyan közterületeken, ahova feltételezhetően a már bezárt burgenlandi bányákból származó kőzeteket szállítottak – ezek után kezdett el vizsgálódni a Vas vármegyei kormányhivatal is.

Az osztrák bányákból nemcsak Szombathelyre került szennyezett anyag, hanem a Dunántúl több határszéli régiója is kapott belőle, a kormányhivatal gyanúja szerint Kőszegre is juthatott belőle, és Sopronban is találtak 19 azbeszttel szennyezett utcát. Az állam korábban átvállalta a védekezés és a kárelhárítás költségeit. Az ügy tanulságairól korábban Weiszburg Tamással, a téma szakértőjével is beszélgettünk, amit itt lehet elolvasni.

Gajdos László, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője múlt héten Szombathelyen arról beszélt, hogy hétfőn beviszi témaként a kormányülésre a Nyugat-Dunántúlt érintő azbesztszennyezés ügyét – ez a fenti tájékoztatás alapján meg is történt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!