Leszerelt a honvédségtől az egyik legmagasabb szintre jutó magyar katona

Leszerelt a honvédségtől az egyik legmagasabb szintre jutó magyar katona
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Katonai Tagozata kitüntetést adja át Porkoláb Imre Zoltán dandártábornoknak 2025. március 14-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának munkatársa. A hivatásos szolgálati viszony megszüntetéséről szóló határozat csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben.

Porkoláb Imre volt az első magyar katona, aki elvégezte a Brit Királyi Katonai Akadémia egyéves képzését 1994-ben, ahol később Orbán Gáspár és Pálinkás Szilveszter is tanult. Az itteni élményeiről később könyvet is írt. Katonai pályafutása során részt vett az Iraki Szabadság-hadműveletben, szolgált Afganisztánban, később az amerikai Pentagonban dolgozott a NATO stratégiai parancsnokaként, valamint a NATO DIANA Innovációs Ügynökség igazgatótanácsának elnökhelyetteseként.

Itthon több kormányzati poszt mellett az MCC Vezetőképző Akadémiájának igazgatója volt. 2022-ben nevezték ki védelmi innovációért felelős miniszteri biztosnak, majd két évvel később a Honvédelmi Minisztériumból átkerült a Miniszterelnöki Kabinetirodába, Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársa lett. Tavaly március 15-én megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Katonai Tagozatát

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!