Hónapokig csend volt a Győr Projektnél indult nyomozásban, mígnem kedden kivonult a rendőrség a céghez

Hónapokig csend volt a Győr Projektnél indult nyomozásban, mígnem kedden kivonult a rendőrség a céghez
Fotó: Győr Projekt Kft.
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Kedden kivonult a nyomozó hatóság a győri létesítmények üzemeltetéséért és a fesztiválok szervezésért felelős városi céghez, értesült a Telex. A Győr Projekt Kft. gyanúsnak ítélt szerződései miatt Pintér Bence ellenzéki polgármester (Tiszta Szívvel a Városért Egyesület) még január végén tett feljelentést. Az ügyet összeférhetetlenség miatt Veszprém megyébe helyezték át. Hónapok óta teljes volt a csend, váratlan a mostani fordulat.

Pintér Bence kora délután megerősítette értesülésünket. Azt írta, hogy kedd délelőtt jelentek meg a civil ruhás rendőrnyomozók a Győr Projektnél. Az érkezésükről telefonon értesítették a polgármestert, majd délután elmentek a városházi irodájába is.

Ott azonban már egy másik ügyről, a Győr-Szol 1,7 milliárd forintos lakáskassza-ügyéről kérdezték. „Ebben az ügyben is büntetőeljárás zajlik, a gyanú különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette. A Városházán kollégáim segítségével átadtam a rendőrségnek – a februári tanúkihallgatásom óta általunk beszerzett – iratanyagot is. Több dokumentumot helyben át is néztünk a nyomozókkal, illetve bizonyító erejű videófelvételeket is a rendelkezésükre bocsátottam” – írta erről a polgármester.

A nyomozókat többek között a Győr-Szol felett tulajdonosi jogokat gyakorló, Fekete Dávid elnökölte, fideszes többségű Városstratégiai Bizottság, és a cég Antal Imre elnökölte, szintén fideszes többségű Felügyelőbizottsága érdekelte, mondta a Polgármester. Ezek nagyrészt fideszes politikus tagjairól kértek tőle információkat, a városháza pedig mindent megosztott a nyomozókkal. Emellett még a hulladékgazdálkodó cég, a GYHG ügyében is per folyik.

A reggeli házkutatást viszont nem ezek, hanem a Győr Projekt vitatott szerződései miatt rendelték el, ebben az ügyében Pintér január 30-án tett feljelentést jelentős értékre elkövetett, hűtlen kezelés gyanújával. Szerinte a városi tulajdonú cég működésében olyan szerződéskötési gyakorlat rajzolódott ki, amely a közbeszerzési szabályok tudatos megkerülésének lehetőségét veti fel.

A Győr Projekt Kft. visszautasította a vádakat, politikai motivációjú támadásról beszélt, szerintük a polgármester kijelentései pontatlanok és túlzóak, és „egyáltalán milyen jogi és tárgyi alapon von össze két, a tárgyát illetően teljesen különböző szolgáltatásról szóló szerződést a polgármester?” Az, hogy mindezek után a polgármester feljelentést tesz, nem jelenti azt, hogy bármiféle bűncselekmény megvalósult volna – tették hozzá. Az ügyben nyomozás indult.

A polgármester arra hivatkozott, hogy a Győr Projekt Kft. feltűnően gyakran kötött 19 millió forintos szerződéseket, vagyis éppen a 20 millió forintos közbeszerzési értékhatár alatti megállapodásokat. Ez önmagában még nem lenne jogsértő, azonban több esetben is ugyanazon a napon, ugyanazzal a partnerrel, ugyanarra vagy nagyon hasonló feladatokra kötöttek két külön szerződést, amelyek összege együtt már meghaladta volna a közbeszerzési küszöböt.

Pintér szerint az egyik legkirívóbb eset 2025. április 1-jén történt, amikor a Győr Projekt egy egyéni vállalkozóval 19 millió forintos szerződést kötött rendezvényekhez kapcsolódó feladatok ellátására, miközben ugyanazon a napon ugyanennek a vállalkozónak a tulajdonában álló Győr-Logistic Kft.-vel is leszerződött további 19 millió forint értékben, szintén rendezvényfeladatokra. A két szerződés így összesen 38 millió forintot tett ki, ám külön bontva mindkettő a közbeszerzési értékhatár alatt maradt.

Hasonló mintázat rajzolódott ki 2025. június 1-jén is, amikor a Győr Projekt ugyanazzal a céggel, a Standard-Qualiteam Kft.-vel kötött két külön, egyenként 19 millió forintos megállapodást létesítmények ingóságainak rendezési és mozgatási feladataira. A szerződések összege ebben az esetben is összesen 38 millió forint volt.

Pintér Bence szerint a visszatérő mintázat – az azonos napi szerződéskötések, az azonos összegek, a hasonló feladatkörök és a közbeszerzési határérték alá pozicionált megállapodások – rendszerszintű problémára utalhat. A feljelentése nyomán indult nyomozás célja annak feltárása, hogy történt-e jogsértés, sérültek-e a közpénzek átlátható, szabályos felhasználására vonatkozó előírások.

A győri létesítmények üzemeltetéséért és már a fesztiválszervezésért is felelős városi cég élére 2024 novemberében neveztek ki új igazgatót. Kerestük Szombati-Serfőző Eszter intézményvezetőt, a telefonja jelenleg ki van kapcsolva. Kérdéseket küldtünk a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!