Miután a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) nem hosszabbította meg a támogatását, felszámolják a fideszes hátterű Budapest Műhelyt – tudta meg a Telex több, az ügy részleteit ismerő forrástól.
A BLA-t hat éve alakította át a kormány közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá, és főként a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül jutott állami forrásokhoz. Ez az alapítvány látja el többmilliárdos összegekkel a budapesti CPAC-eket és a más, szintén kormányközeli eseményeket szervező Alapjogokért Központot, de bőségesen adott pénzt a szintén kormányközeli Danube Institute-nak is.
A BP Műhellyel – amelynek oldalán „szakértők” elemeznek ki fővárosi ügyeket, lekövetve a Fidesz politikai véleményét – kötött támogatói szerződés idén március végén járt le, összesen 2,52 milliárd forinttal támogatták meg a fideszes hátterű szervezet, ami egy keresztény-konzervatív Budapestet szeretett volna elérni.
A Megafon képzését is megjárt tulajdonos, Kőrösi Koppány mellett a BP Műhely vezető arcai között szerepelt Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere és jelenlegi önkormányzati képviselője, a fidelitasos Szabó Krisztián Szilárd és a századvéges Losonci Gergely is. A BP Műhelyről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Információink szerint a dolgozók a március 31-i határidő után is folytatták a munkát abban a tudatban, hogy meg fogják újítani a támogatási szerződést, és ezzel a szervezet finanszírozását.

Értesüléseink szerint a Budapest Műhely Nonprofit Kft. dolgozói április 12-én, tehát a választás napjának estéjén, 21 óra körül kaptak egy üzenetet. Ebben, miután a választási eredmények nyilvánvalóvá váltak, hétfőre mindenkinek otthoni munkavégzést rendeltek el. Hasonló tartalmú emaileket kaptak hétfőn, kedden és szerdán is, majd csütörtök délutánra összehívtak egy állománygyűlést. Itt információink szerint elhangzott, hogy bár mindent megtettek, hogy meghosszabbítsák a BP Műhely finanszírozását, a BLA nem kötött velük újabb támogatási szerződést.
Úgy tudjuk, ekkor az is kiderült, hogy a meglévő támogatási keretet teljes mértékben felhasználták és elszámolták, és a Budapest Műhely Nonprofit Kft. felszámolását tervezik.
Az ügyben kerestük Kőrösi Koppányt: emailben küldött kérdéseinkre egy hét alatt sem kaptunk választ. Ezután telefonon kerestük, akkor egy hölgy vette fel, aki azt kérte, írásban küldjük el a kérdéseinket, és választ fogunk kapni Kőrösitől. Ez végül csaknem egy nappal később történt meg. „Kérdései a BP Műhely Városfejlesztési Np. Kft. szervezeti, működési ügyeire irányulnak, ezért levelét továbbítottam dr. Szabó Krisztián Szilárd ügyvezetőnek. Kérem, ilyen kérdésekkel a továbbiakban hozzá legyen kedves fordulni” – írta Kőrösi pénteken, Szabó Krisztián Szilárdtól azonban hétfő délutánig sem kaptunk választ. Ezért hétfőn ismét kerestük telefonon Kőrösi Koppányt, de nem vette fel. Vagyis összesen másfél hét után sem kaptunk választ tőle a kérdéseinkre.
Kőrösi egyébként április 16-án egy posztban gyakorlatilag búcsúzik, azt írja többek között: „én most egy darabig tanulni szeretnék, mert a tanításhoz most – úgy tűnik – nem elég a tudásom”.
Írásban és telefonon kerestük Almássy Kornélt, a BP Műhely kutatási és elemzési vezetőjét is, végül telefonon sikerült elérni. Ő hétfő délután azt mondta, éppen a Delhi reptéren van – elmondása szerint két hete, a választás óta előre tervezett szabadságon van, ezért az emailjeit sem nézte, és nem tud semmit.
Wintermantel Zsolt, aki vezető szakértőként szerepel a BP Műhely impresszumában, kérdéseinkre nem válaszolt részletesen, de múlt időben írt az ottani munkájáról. Kerestük Heil Kristóf Mihályt, a BP Műhely operatív igazgatóját és Szende Andrást, a BP Műhely kutatási és elemzési vezetőjét, választ azonban egyiküktől sem kaptunk, pedig Heil Kristóf Mihály látta is a Messengeren küldött üzenetünket.