Átlátszó: Közpénzből népszerűsítik a magyar kormányt a Danube Institute munkatársai külföldön

2024. október 23. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint félmilliárd forint közpénzt fizetett ki munkatársainak a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) által fenntartott Danube Institute – tudta meg az Átlátszó a BLA erről szóló szerződéseiből. Több vendégoktatótól olyan cikkeket kértek, amelyek pozitívan tüntetik fel az Orbán-kormányt az Egyesült Államokban.

Az 1991 óta működő Batthyány Lajos Alapítványt négy éve alakította át a kormány közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá, akkor tőkejuttatásban is részesült, hogy rendelkezzen a vagyonkezelő alapítványokra előírt tőkeminimummal. 2023-ban ez az alapítvány adott kétmilliárd forintot az Alapjogokért Központra, és a BLA tartja fenn a Danube Institute-ot is. Az Átlátszó szerint a Danube Institute a kormány külföldi, elsősorban amerikai hálózatépítésének egyik fő eszköze. Az intézet főleg konferenciák szervezésével és a vendégkutatók munkájának finanszírozásával foglalkozik.

Az oknyomozó portál szeptemberben közérdekű adatigénylést nyújtott be a Batthyány Lajos Alapítványhoz, és kikérte az alapítvány 2022 és 2024 között, külföldi vendégoktatóival kötött, valamint az azóta tartott geopolitikai csúcstalálkozók kapcsán kötött szerződéseit.

A szerződésekből kiderült, hogy a Danube Institute vendégoktatói és előadói kifizetései látványosan megugrottak az elmúlt három évben. 2022-ben még 76,76 millió forintot fizetett az intézet a kutatóknak. Tavaly 179 millió forintra nőtt a vendégkutatók bérezése, de idén már 284,6 millió forintot kaptak a kutatók a Danube Institute-tól.

Az intézet külföldi partnerei azonban nemcsak vendégkutatói megbízásokért, hanem konferenciákon való részvételért is kaptak pénzt. Például a Heritage Foundationnel közösen szervezett geopolitikai csúcstalálkozókon is sokat fizetnek a felszólalóknak. 36,6 millió forintot fizetett az intézet a konferencia egyik vendégének, holott az általános díjazás 200 és 400 ezer forintnyi összeg körül mozog az Átlátszó szerint. A geopolitikai konferenciák előadói 2022-ben 10,27 millió forintot, tavaly 13,9 milliót, az idei rendezvényen pedig 44 millió forintot kaptak.

Az oknyomozó portál azt is megtudta a szerződésekből, hogy egy vendégoktató 8400 dollárért (3,1 millió forint) vállalta egy magyar migrációs politikáról szóló tanulmány megírását. Szeptemberben meg is jelent egy ilyen kutatás a Danube Institute oldalán, melynek szerzője az a Melissa Ford Maldonado, aki a Texas Public Policy Foundation politikai igazgatója, Donald Trump elnöksége alatt pedig a Fehér Házban dolgozott.

Texas Public Policy Foundation egyébként tagja a Project 2025 tanácsadó-testületének is. A Heritage Foundation projektje Donald Trump második elnökségének nem hivatalos programja lenne, melynek célja, az amerikai államigazgatás átalakítása. A terv szerint minden szövetségi álláshelyet Trumphoz lojális emberekkel töltenének fel, ami óriási hatalmat adna az elnök kezébe.

Rod Dreher, Magyarországon élő amerikai újságíró szerződései is beazonosíthatók. Dreher a Danube Institute hálózat-projektjének vezetője, aki több könyvére is támogatást kapott az Átlátszó szerint. Az újságíró 2022-ben még havi bruttó 5666 dolláros (2,1 millió forintos) fizetésért dolgozott, de a frissebb szerződésen már 8750 dolláros (3,2 millió forintos) havi fizetés szerepel. Két olyan, 14 ezer dolláros (5,2 millió forintos) szerződés is előkerült, amelyek részeként arra kérték a kutatókat, hogy vegyenek részt a 2024-es Tusványoson.

Egy külföldi vendégkutató pedig havi 4500 dolláros (1,68 millió forintos) fizetésért azt vállalta, hogy legalább havi két, minimum 650 szavas cikket ír amerikai és európai újságoknak. A 2024-es szerződésben mellékelten szerepelt az elfogadott sajtótermékek listája is. Az Átlátszó szerint a szerződést Michael O’Shea köthette, akinek a listán szereplő lapok többségében jelentek meg cikkei. A The American Mind című lapban publikált cikkben például Orbán Viktor mellett Robert Fico szlovák miniszterelnököt és az oroszbarát grúz kormányt is megvédte.

A Danube Institute által fizetett vendégkutatók tevékenysége főleg arra irányulhat, hogy az Egyesült Államokban jó színben tüntesse fel a magyar kormányt. De az amerikai törvények szerint csak akkor legális a külföldi állami szervek lobbitevékenysége, ha az ebben résztvevők regisztrálnak a külföldi lobbisták adatbázisába (FARA Database). Az adatbázisban jelenleg több olyan lobbista szerepel, akik a magyar külképviseleteken keresztül kaptak pénzt.

Korábban megírtuk, hogy a magyar kormány három amerikai jobboldali lobbistának is több millió forintot fizetett ki a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül azért, hogy a cikkeikben pozitívan tüntessék fel az Orbán-kormány intézkedéseit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!