Szijjártó Péter adriai jachtozásról szóló története még a korábbinál is ordítóbb kérdéseket vet fel

„Érti, hogy ez hogy néz ki kívülről, hogy kapott 280 millió forintot a külügytől az ön legjobb barátja, majd pedig ön feltűnik egy olyan hajón, amit ez a barát, aki egyébként állami támogatásban részesült, bérel ki egy államon meggazdagodó oligarchától? Ha ránéz erre a helyzetre, ez nem hordoz ordító korrupciós kockázatot?” – kérdezte meg Fábián Tamás kollégánk szerdán Szijjártó Pétertől a Telex stúdiójában készült élő interjúban.
A leköszönő külügyminiszter erre azt válaszolta: „Azt tudom mondani, ami történt, nem azt, hogy mi ordít, hanem ami történt. Hogy a Szilárd soha, egyetlenegy alkalommal sem kért tőlem semmilyen segítséget az ő gazdasági tevékenysége során. Soha a büdös életben. És ezt most vagy elhiszik, vagy nem, így van.”
A beszélgetésben Szijjártó Péter miniszterségének egyik legvitathatóbb momentumáról volt szó: arról, hogy 2020 augusztusában családjával Szíjj László NER-es oligarcha jachtján, a Lady Mrd-on nyaralt. Az ügy pikantériája, hogy a nyaralás idején olyan képeket posztolt Facebook-oldalára, amelyeken öltönyben telefonált, ezekhez pedig olyan szövegeket írt, amelyek szerint EU-s kollégáival tárgyalt a minszki helyzetről.
A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy egy olyan ember hajóját használta, aki vagyona nagy részét az államból szerezte: Szíjj László cégei ugyanis az elmúlt másfél évtizedben több százmilliárd forint értékben nyertek közbeszerzéseket, az ő tulajdonában álló Duna Aszfalt csak a mohácsi Duna-hidat több mint 200 milliárd forintból építi. Szíjj László és Mészáros Lőrinc cége kapta 35 évre koncesszióba a magyar autópálya-hálózat nagy részét is, ami ezermilliárdos nagyságrendű üzlet.
Szijjártó Péter jachtozása tehát pont úgy nézett ki, ahogy a korrupció legdurvább formája általában ki szokott nézni: kormányzati szereplők döntéseinek következtében meggazdagszik egy üzletember, akinek a vagyonát aztán pont azok a kormányzati döntéshozók használják, akik a döntéseikkel lehetővé tették a meggazdagodást. Az ilyen esetekben nyilván sokakban felmerül, hogy az üzletember csak egy eszköz, akinek a nevén van az ominózus vagyontárgy, a politikusok pedig végső soron maguknak, saját használatra szervezik ki a közvagyont például jachtokba.
Ez a gyanú Szíjj László és Szijjártó Péter esetében azért is felmerülhet, mert a Szíjj és Mészáros Lőrinc közös tulajdonában álló Viresol Kft. 2017-ben 6,2 milliárd forint támogatást kapott a Szijjártó által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztériumtól. Azon kívül tehát, hogy Szíjj vagyona nagy részét közbeszerzésekből és állami megrendelésekből gyűjtötte, közvetlenül Szijjártó tárcájától is milliárdokat kapott. A leköszönő külügyminiszter az erről szóló felvetésünkre azt mondta: „Soha semmilyen összefüggés nem volt az én nyaralásom és a hajó tulajdonosának gazdasági támogatásai között. Efelől mindenki teljesen nyugodt lehet”.
Az interjúban azonban felmerült egy másik szál is. A 444 még 2022-ben írta meg, hogy az ominózus jachtozáson nemcsak Szijjártó Péter és családja, de Benkő Szilárd üzletember is részt vett. Őt a sajtóban „Szijjártó futsalos barátjaként” szokták emlegetni, de a szerdai interjúban a külügyminiszter ezt azzal kérte ki magának, hogy „Benkő Szilárd nem futsalos barátom, mert már sokkal azelőtt barátom volt, hogy tudtuk volna, hogy mi az a futsal.”

Amikor Fábián Tamás kollégánk szerdán felvetette, hogy a nyilvánosság öt és fél éve, 2020 augusztusa óta várja a magyarázatot, Szijjártó a következőt mondta: „Az én legjobb barátom a családjával ment el hajózni erre a hajóra, [...] ő a Benkő Szilárd, akit szoktak is emlegetni szegényt, pedig hát az egyetlen bűne az, hogy nekem a legjobb barátom 30 éve. És a Szilárdék mentek hajózni családilag és a Szilárd mondta, hogy nincs-e kedvünk elmenni velük. És úgy voltam vele, hogy Covid van, bonyolult lenne másként megszervezni, nincs sok időnk, menjünk el. Így döntöttem, és elmentünk velük.”
Szijjártó tehát azt állította, hogy ő nem Szíjj László meghívására, vagy az ő vendégeként, hanem Benkő Szilárd jóvoltából nyaralt a jachton. Ezt később egyébként a Szíjj tulajdonában álló Duna Aszfalt is megerősítette a Telexnek. Azt ugyanakkor se a külügyminiszter, se a Duna Aszfalt nem árulta el, hogy Benkő bérelte-e Szíjjtól a jachtot, vagy valamilyen más tranzakción keresztül használta azt.
Benkő érintettsége, ha lehetséges, még komolyabb kérdéseket vet fel. Szijjártó legjobb barátjának cége, az Eutek Építő Kft. 2020-ban – a jachtozás évében – ugyanis 280 millió forint állami támogatást kapott a külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökségtől. Szijjártó az interjúban visszautasította, hogy a két tranzakciónak köze lett volna egymáshoz, és azt mondta: „az ő egyik cége pályázott a Covid alatt egy olyan beruházási pályázaton, amelyen 1200 vállalat kapott támogatást, és az ő cége is kapott 280 millió forintot egy beruházáshoz. Pont úgy, mint a többiek, megfelelve minden szakmai kritériumnak.”
Benkő azonban más szálakon is kötődik Szijjártó projektjeihez. Az Euteken keresztül 2022-ben vásárolta meg a Verbau Kft. nevű építőipari céget, ami akkoriban már dolgozott egy, a KKM-től kapott támogatással megvalósuló kecskeméti gépgyár építésén. A cég a debreceni BMW-gyárhoz vezető vasútvonal építéséből is kapott munkát, sőt, 7 milliárd forint értékben dolgozott a szintén debreceni és szintén Szijjártó által támogatott CATL akkumulátorgyárhoz kapcsolódó építkezésen. Benkő cége tehát az elmúlt években több olyan projektben is felbukkant, amelyeket Szijjártó Péter hozott Magyarországra, és amelyek megvalósulására a Szijjártó Péter minisztériuma alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség (angol neve után a HIPA) adott támogatást.
Arra a kérdésre persze, hogy Szijjártó fizetett-e az útért, és ha nem, mit adott azért cserébe Benkő Szilárdnak, az interjúból nem kaptunk választ. A nyaralással kapcsolatban több kérdést is küldtünk a Benkő tulajdonában álló Benefit Products Kft.-nek és a Verbau Kft.-nek, de egyik helyről sem kaptunk választ. És itt jön megint képbe az, amit Szijjártó arról mond, hogy semmilyen korrupciós kapcsolata nem volt Benkő Szilárddal: „és ezt most vagy elhiszik, vagy nem, így van”.