Szijjártó közeli ismerőse szerezte meg a céget, amely állami milliárddal támogatott gépgyárat épít Kecskeméten

Szijjártó közeli ismerőse szerezte meg a céget, amely állami milliárddal támogatott gépgyárat épít Kecskeméten
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

2021 februárjában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Magyarországon is jelen lévő gépipari multicég, a Hilti hazai vezetőjével tartott közös sajtótájékoztatót. Az eseményen nemcsak azt jelentették be, hogy a cég egy 7,2 milliárdos beruházás keretében építtet új gyárat Kecskeméten, hanem a miniszter elmondta azt is, hogy az állam ehhez 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Az építkezés másfél évvel később, 2022 augusztusában indult, a Ver-Bau Kft. pedig decemberben egy Facebook-bejegyzésben dicsekedett el azzal, hogy ők a projekt generálkivitelezői. A két esemény között viszont történt még valami. A Ver-Baunak ugyanis közben új tulajdonosa lett: Benkő Szilárd, a külügyminiszter egykori futsalos csapattársa és korábbi közeli munkatársa. Ezzel Benkő egy olyan céget szerzett meg, amely állami forráshoz is hozzájutott, és amelynek tavalyi profitjából máris 1,3 milliárd forint osztalékot tudott kivenni.

A Direkt36 kiderítette, hogy a Hilti az 1,1 milliárdos támogatást a Szijjártó vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium egyik háttérintézményén, a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül nyerte el. Ahogy korábban feltártuk, a koronavírus-járvány idején Benkő Szilárd egyik cége 280 millió forintos állami támogatást kapott, amely szintén a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől érkezett. Ez ugyanabban az évben történt, mint a külügyminiszter később híressé vált horvátországi nyaralása, ahol Benkő Szilárd is Szijjártóval együtt utazott a Lady MRD nevű luxusjacht fedélzetén.

A HIPA elnöki tanácsadója jelenleg is az a Szikora Levente, aki korábban Benkő és Szijjártó csapattársa volt a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatban. Ahogyan a Direkt36 korábban megírta, Szikora és Benkő Szilárd is tagja volt annak a plakátrongáló csapatnak, amelyik a 2018-as választási kampányban az utcáról segítette a Fideszt.

Benkő Szilárdot cikkünk megjelenése előtt megkerestük kérdéseinkkel, de nem kaptunk választ tőle. Kérdéseket küldtünk a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is, de ők sem reagáltak a megkeresésre. A Hilti magyarországi leányvállalata azt közölte a Direkt36-tal, hogy a kivitelezőt a cég vállalati megfelelőségi elveit követve választották ki, illetve hogy a Ver-Baunak „minősíttetnie kellett magát a projektre”.

Állami fizetéstől állami támogatásig

A sokáig Szijjártó mellett dolgozó, egyébként hangszerkészítő szakmával rendelkező Benkő Szilárd öt évvel ezelőtt kezdett építőiparral foglalkozni.

2018-ban lett az Eutek Építő Kft. nevű építőipari cég tulajdonosa, amely ezután nemcsak megtöbbszörözte bevételeit, hanem megkapta a már említett 280 milliós támogatást Szijjártó Péter minisztériumának egyik háttérintézményétől. A cég 2020-ban vissza nem térítendő állami támogatás formájában kapta az összeget a Szijjártó minisztériuma alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökségtől.

A forrás a Versenyképesség Növelő Támogatási Programon keresztül érkezett, amelyben olyan cégek vehettek részt, amelyeknek nehézséget okozott a járványhelyzet, és vállalták, hogy munkavállaljuk megtartása mellett új beruházást valósítanak meg. Az Eutek az elnyerhető támogatásnak majdnem a 100 százalékát megkapta, cserébe négy munkahely megtartását és 560 millió forintnyi beruházást vállalt.

Benkő később tovább terjeszkedett a szektorban. 2022-ben szerezte meg a kecskeméti Ver-Bau Kft.-t. Az 1995-ben alapított cég már a Benkő érkezése előtti években is stabilan 5 milliárd fölötti árbevételt termelt, sőt 2021-ben ez a szám a 10 milliárdot is meghaladta. A Ver-Bau bevételeit korábban állami megrendelések is gyarapították, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ például közel 2 milliárd forintért szerződött a céggel egy kórházépítési projektre. 2022 őszén tehát, amikor Benkő megvásárolta, a Ver-Bau egy jelentős bevételekkel rendelkező, az építőipari szektorban ismert és elismert vállalatnak számított.

Benkőt korábban is és most is kérdeztük arról, hogy mekkora összegért jutott a céghez, és milyen forrásból fedezte az árát, de nem válaszolt a megkeresésünkre.

Közpénz másodkézből

A Hilti egy liechtensteini központú, több mint 120 országban jelen lévő multinacionális vállalat, amely főként gépipari eszközök és szoftverek gyártásával foglalkozik. Amikor Benkő Szilárd 2022 szeptemberében egy cégén keresztül a Ver-Bau tulajdonosa lett, már zajlottak a Hilti új magyarországi gyárának építési munkálatai, de még nem volt nyilvános, hogy a multicég kivel kötött szerződést a kivitelezésre.

Októberben viszont már a Ver-Bau zöld-fekete logójával díszített ponyvák mögött zajlottak a munkálatok a kecskeméti Szent István körúton. A cég decemberben írta ki a Facebook-oldalára, hogy ők kapták meg a Hiltitől a saját mércéjük szerint „gigantikus” megbízást. Arra nem tértek ki a bejegyzésben, hogy mekkora értékű a megbízás, és arra sem, hogy van-e köze állami forrásokhoz.

Erre azonban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021. februári sajtótájékoztatójából következtetni lehetett. A külügyminiszter ekkor jelentette be, hogy a kecskeméti gyárberuházás összértéke eléri majd a 7,2 milliárd forintot, és elmondta azt is, hogy ebből az összegből 1,1 milliárd forintot vissza nem térítendő készpénztámogatás formájában a magyar állam fizet. Bár a sajtótájékoztatón nem derült ki, a Hilti a Direkt36 kérdésére közölte, hogy a támogatást a Nemzeti Befektetési Ügynökséghez benyújtott támogatási csomag alapján ítélték meg a cégnek.

Mivel a gyárat generálkivitelezőként a Ver-Bau építi a Hiltinek, valóban nagy összegű megrendeléshez jutott, és így közvetve állami pénzből is részesedik a Benkő tulajdonába került cég. Hogy pontosan mennyiből, azt megkérdeztük Benkő Szilárdtól, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőle.

Nem csak a kecskeméti gyárépítés miatt volt jó üzlet Benkőnek a Ver-Bau Kft. megvásárlása: a frissen közzétett mérlege szerint a cég több mint 13 milliárd forintos árbevétellel és 2 milliárd feletti nyereséggel zárta 2022-t. Ebből a tulajdonos 1,3 milliárd forintot vett ki osztalék formájában.

Benkő Szilárdot és a Hiltit is megkérdeztük arról, hogy a Ver-Bau pontosan mekkora összeget kapott a generálkivitelezésért. Erre a kérdésünkre a Hilti azt mondta, hogy szerződéseik specifikus részleteiről nem nyilatkoznak, Benkőtől pedig nem érkezett válasz.

A cégnyilvántartási adatok megismeréséhez az Opten szolgáltatását használtuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!