Iványi Gábor a Politicónak: Nem engem kéne lecsukni, hanem Orbán Viktort és a bandáját
„Az egyetlen dolog, amire Orbán még nem kért meg, az az, hogy eltemessem. De ha megkérne rá, akkor megtenném” – mondta a Politicónak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Iványi Gábor egy hétfőn megjelent interjúban. A lap a közelgő választás miatt kereste meg Orbán egykori lelkészét, aki szerint semmi köze a Bibliához annak a nemzeti, kereszténynek mondott politikának, amit a miniszterelnök képvisel. Iványi a bírósági ügye mellett az Orbánnal való kapcsolatuk megromlásáról is beszélt, és azt mondta, szerinte nem neki, hanem „Orbánnak és bandájának” kellene börtönbe mennie.
„Senki nem gondolta volna annak idején, hogy Orbán a liberális eszméktől ennyire messze, egészen a szélsőjobboldali, vagy akár fasiszta gondolatokig fog eljutni, hogy minden emberi értéket szem elől téveszt, amikben akkor hitt, vagy legalábbis úgy tett, mintha hitt volna” – mondta Iványi a lapnak, visszaemlékezve arra, amikor még együtt küzdöttek a Pride-ot betiltani akaró, az ukránok ellen hangoló kormányfővel egy liberálisabb Magyarországért. Mint mondta, úgy próbálta meg jó útra téríteni Orbánt, hogy folyamatosan kritizálta, de a miniszterelnök ezt nem fogadta túl jól.
Iványi azt is felidézte, hogy kettejük kapcsolatát az tette végleg tönkre, amikor Orbán 2010-ben megkérte, hogy nyilvánosan álljon ki mellette, és tegyenek közzé közös fotót. A lelkésznek pénzt is ígértek ezért, de akkor ezt megtagadta, mert egy másik pártot támogatott a választások előtt, később viszont azt hallotta vissza, hogy Orbánnak ez nagyon nem tetszett. Iványi azt is elmondta, hogy hálás volt, amikor 1989-ben egy hosszú hajú fiatalember hazaküldte az oroszokat, és sosem gondolta, hogy majd ő fogja visszahívni őket.
A Politico cikke ezután végigment azon, hogy a második Orbán-kormány megalakulása után milyen érdeksérelmek érték a MET-et, élükön azzal, hogy 2011-ben megfosztották az egyházi státuszától, amit csak 2013-ban kapott vissza egy per végén. Iványiék 2025-ben újra kezdeményezték a bejegyzett egyházi státuszt, de a bíróság ezt tavaly decemberben elutasította.
A cikk foglalkozik Iványi jelenleg is folyó bírósági ügyével is, melynek első tárgyalását február 9-én tartották, a következőt pedig várhatóan május 4-én fogják majd. Iványi az első tárgyalás idején is elmondta, hogy politikai bosszúnak tekinti az egész eljárást, és szerinte az ügy nem ragadható ki abból az összefüggésből, hogy alkotmánysértő módon elvették a MET egyházi státuszát, és az emiatt kialakult helyzet azóta sem rendeződött. Ebben a perben csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kellett bíróság elé állnia Iványinak és több ellenzéki politikusnak.
A lelkész a Politicónak azt mondta, nevetségesnek tartja a vádat, hogy ilyen idősen a pénzügyőrökkel küzdött volna, de néha úgy érzi, bárcsak megverte volna őket, amikor átkutatták a MET irodáit, mert akkor legalább lenne oka az eljárásnak – de, mint mondta, természetesen nem történt ilyen. „Szerintem nem nekem kellene börtönben lennem, hanem Orbán Viktornak és a bandájának” – mondta Iványi, aki egyébként a tárgyalása előtt elmondta, akár letöltendőt is kaphat, ha a Fidesz marad hatalmon az idei választás után. A Politico megkereste a Fideszt, hogy reagáljon Iványi állításaira, de nem kaptak választ. Orbán február végén, pár nappal azután, hogy Iványiéknál átmenetileg kikapcsolták az áramot,
Szabó Tímeának azt mondta a Parlamentben, hogy Iványi Gábornak személyesen sok mindennel tartozik, soha nem tenne semmit ellene.
Arról, hogy hogyan jutott idáig a MET, hogyan jött össze többmilliárdos NAV-tartozás, és mi lehet a megoldás a helyzetre, ebben a cikkben írtunk részletesen. Az Oltalom Karitatív Egyesület központjába Krasznahorkai László is ellátogatott. A Nobel-díjas író bejárta az Iványi Gábor vezette szociális és oktatási intézményeket, és megismerkedett az ott zajló munka részleteivel.