Aláírásgyűjtős számháborúval dörrent be hivatalosan is a kampány

Aláírásgyűjtős számháborúval dörrent be hivatalosan is a kampány
A Tisza Párt jelöltjeinek ajánlásgyűjtő pultjai Budapesten, a Széll Kálmán téren – Fotó: Huszti István / Telex

Ez a Telex hetente megjelenő választási hírlevele, ami januártól már az újságban is olvasható.

Szombaton hivatalosan is elindult a kampány, mostantól korlátozás nélkül bevethető minden kampányeszköz, ami azt is jelenti, hogy áprilisig biztos számíthatunk még meglepetésekre. Óbuda például a kampányra készülve ki is tiltotta a félelemkeltő, agresszív plakátokat a kerületből.

Mindkét párt szinte egy időben jelentette be szombaton délelőtt, hogy minden választókerületben összegyűjtötték a választáson való induláshoz szükséges 500 ajánlást. Magyar azt állította, mindenhonnan olyan fényképeket és videókat kaptak, ahol tömött sorok álltak a Tisza pultjainál, miközben a Fidesz pultjainál jóval kevesebben voltak. A Fidesz aztán aláírásgyűjtős számháborúba bocsátkozott, és azt állította, nincs is annyi aláírásuk Magyar Péteréknek, amennyi. Ennek csak egy szépséghibája akadt: a Nemzeti Választási Iroda a Telexnek azt válaszolta, hogy a kormánypárt által emlegetett számok nem is léteznek.

A kampányban Orbán Viktorék egyik csapágyasra járatott eleme most az, hogy Brüsszel, az EU, a Tisza és aki nem szimpatikus a kormánynak, mind az ukránok oldalára állt, akik „elzárták” a Barátság kőolajvezetéket Magyarország elől. Az az apró részlet a kormány és a közmédia kommunikációjából is kimarad, hogy a kőolajvezeték egy orosz találat miatt sérült meg.

Nem a levegőbe beszélek: szombaton egész nap a köztévé adásait néztem. A kormánypárt kampányának fő üzenete továbbra is a háború és a teljes apokalipszis. Ehhez a budapesti Fidesz nemrég olyan mesterséges intelligenciával készült videót osztott meg, amelyben azzal riogattak, hogy ha nem a Fidesz nyeri az áprilisi országgyűlési választást, a magyar apákat is a frontra fogják hurcolni, ahol majd kivégzik őket.

A videót a Nemzeti Választási Bizottság is tárgyalta, de vizsgálat nélkül elutasította a kifogásokat. A Tisza is reagált a videóra, mondván, ezzel túlment minden határon a kormánypárt. A Fidesz a kampányban nem zárkózik el az állam és a párt összemosásától sem. Ezt mutatja, hogy legyen szó NAV-ról, MVM-ről vagy az ügyfélkapuról, ahol éri a szavazókat, ott meg is találja őket az üzeneteivel.

Míg Orbán Viktorék mozgósításban és háborús pszichózisban vannak, addig Magyar Péter a kormányváltó hangulatot használja kampányában. Szombati évértékelőjében például azt mondta, hogy „a tavaszt, a változást és a Tiszát nem lehet megállítani”. Magyar láthatóan aktív, míg Orbán zárt DPK-kra jár hetente, addig a Tisza elnöke országjárásba kezdett, ahol minden alkalommal megismétli kormányváltó üzenetét. Magyar a Telexnek hétfőn adott interjújában arról is beszélt: volt egy olyan álma, hogy Orbán Viktor Gulyás Gergelyen keresztül felhívja, gratulál neki, és beismeri a vereségét.

Még 47 nap van az országgyűlési választásig, ezzel kapcsolatos cikkeinket, műsorainkat, a felmérések eredményeit és a választási térképünket a választási mellékletünkben találja.

A Telex választási hírlevelét minden hét hétfőjén küldjük ki a feliratkozóknak, a lapban csak egy nappal később jelenik meg. Ha ön is azon melegében olvasná, akkor iratkozzon fel a hírlevélre itt alul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!