Magyar Péter: Az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni az akkumulátorgyár ügyében

Magyar Péter: Az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni az akkumulátorgyár ügyében
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Mindent meg fogunk tenni, hogy ez egy kétharmados felhatalmazás legyen”

– mondta Magyar Péter a Telex hétfő délelőtti élő műsorában. A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje szerint ugyanis így fogják tudni könnyebben lebontani a Fidesz bebetonozott struktúráját. A pártelnök szerint hónapok óta a kétharmados felhatalmazás küszöbén billegnek az erőviszonyok, és hogy ez végül meglesz-e nekik, az nagyrészt a részvételi aránytól függ.

Puritán kampány és a Tisza DNS-e

Mikor a műsor végén újra szóba került a lehetséges kormányváltás esélye, a kérdésre, hogy a Tisza Párt győzelme esetén Orbán Viktor vajon elismerné-e a vereségét, Magyar azt válaszolta: álmodott erről egyszer. „De ez csak álom, mert ilyet soha nem fog tenni, pedig az is szerepelt benne, hogy Gulyás Gergelyen keresztül felhív, és gratulál a Tiszának”, mesélte a politikus. Fordított esetben mindenesetre ő felhívná a jelenlegi miniszterelnököt.

Magyar úgy tudja, hogy amikor korábban a Fidesz azt érzékelte, esély lehet a leváltásukra, Orbán „elküldte az összekötő embereit” az akkori ellenzékhez, akik arról egyeztettek, kik az érinthetetlen szereplők egy kormányváltás esetén. Hozzájuk ilyen egyeztető embereket már nem küldtek.

Magyar Péter szerint egy miniszterelnöki vitának evidensnek kellene lennie egy demokráciában, ehelyett „Orbán Viktor bujkál”, a választás közeledtével viszont egyre inkább nőni fog rajta ez a nyomás. Mivel szerinte a kormánypártban is ismerik a jelenlegi felméréseket, amelyek között van több olyan, amelyik 10 százalékos Tisza-előnyt mért, Orbán talán az utolsó pillanatban beadja majd a derekát.

Magyar kampánytanácsadókra hivatkozva tavaly a Partizánban arról beszélt, hogy egy kampányhoz 10-20 milliárd forint kell, a pártelnök most azt mondta: ennek az összegnek a töredéke áll rendelkezésükre, pár száz millió forint.

„Puritán kampányra készülünk, ezzel is példát akarunk mutatni, hogy lehet puritán módon is kormányozni.”

Óriásplakátjaik sem lesznek, csak a kistelepüléseken tesznek majd ki néhány kisebb plakátot. Szerinte éppen ez jelenti a Tisza DNS-ét, hogy közvetlenül találkoznak az emberekkel, és hogy 50 ezer önkéntesük vesz részt a kampányban.

A Tisza frakcióját viszont nehéz lesz vezetni, mert nagyon sok érdek keveredik majd benne, mivel minden politikusuk a saját választókerülete érdekeit fogja képviselni. Frakcióvezetőre viszont még nincs kiszemeltje, és ezt sem egyedül fogja eldönteni. A Tisza szakpolitikus arcai, Orbán Anita, Kapitány István és Kármán András mellett hamarosan további szakembereket fognak bemutatni, az egyelőre hiányzó oktatásügyi szakértő személyére is van már ötlet a fejében. Teljesen végleges kormánystruktúra viszont még nem alakult ki, azt a választási eredmény függvényében véglegesítik majd.

„Lesz olyan, amit tudunk, és nyilvánosságra fogunk hozni”

A tiszás jelölteket célzó esetleges kormánypárti lejáratásokról Magyar azt mondta, igyekeztek „a legmélyebben utánanézni az egyéni jelölteknek”, és nem számít arra, hogy valós (lejáratásra alkalmas) információk előkerülnének. De arra számít, hogy gusztustalan támadások érik majd őket azzal a szándékkal, hogy megtörjék a jelöltjeiket, és hiteltelenítsék a közösségüket.

Szerinte az orosz módszerek egyelőre ott tartanak, hogy Magyar Pétereket és Tisza Pétereket indítanak rájuk, de arra számít, hogy március 6-tól, amikortól már nem lehet jelölteket cserélni, beindulnak az „aljas támadások”. Magyar szerint ő igazán megtanulta, milyen kezelni az ilyen akciókat, de úgy gondolja, végül a Fidesznek nem fog sikerülni megtörni a Tisza jelöltjeit.

„Lesz olyan, amit tudunk, és nyilvánosságra fogunk hozni” – reagált Magyar arra a korábbi állítására, hogy belső NER-es körökből származó terhelő információkat, azaz „atombombákat” is láthatunk még ebben a kampányban. A pártelnök szerint a Telex által felgöngyölített gödi akkumulátorgyár ügyében is sokan jelentkeztek náluk.

„Eléggé súlyos, még az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni tanúkkal, felvételekkel”

– fogalmazott. És szerinte vannak NER-es vállalkozókkal, sőt a kormánytagok magánéletével összefüggő információik is. Utóbbit viszont, hogy „ki kit csal, hogyan él”, a Fidesszel ellentétben sosem fogják használni, mert nem akarnak az ő szintjükön kommunikálni.

A kérdésre, hogy létezik-e egyáltalán az a bizonyos, szobában készült felvétel, és miért nem hozták nyilvánosságra, Magyar azt válaszolta: „lehet, hogy még vágják, vagy rendeltek új MI-t, vagy új kínai vagy orosz szoftvert kellett beszerezni”.

Azt mondta, nincsenek álmatlan éjszakái az állítólagos videó miatt, bár így is csak 3-4 órákat alszik. Magyar hasonló dezinformációnak nevezte, hogy azt terjesztették egy számára idegen fiatalról, hogy az a fia, aki részt vett Orbán Viktor évértékelőjén. Arra számít, hogy még ennél is régebbi ügyeket fognak elővenni az életéből, mondjuk amikor 2021-ben válásközeli helyzetben volt a volt feleségével, Varga Judittal – szerinte a volt igazságügyi minisztert is zsarolták ilyen lehetséges felvételekkel.

A pártelnök szerint viszont nagyon sokat tanult az elmúlt években, és nem is erről kell szólnia a kampánynak. „Én jól ismerem Orbán Viktor volt személyi titkárát. Mesélt nekem sok mindent a családi életükről, de nem fogok odáig süllyedni, hogy ezekről beszéljek, pedig tudnék cifrákat mondani.”

Magyar szerint azért nem jöhet ki róla olyan felvétel, amin az látható, hogy drogot fogyaszt, mert soha nem fogyasztott kábítószert, majd felsorolt néhány kormánypárti politikust, aki szerinte vele ellentétben közismerten él ilyen szerekkel. A Tisza tervezett drogpolitikájáról azt mondta, a szigorú büntetési tétel helyes, és a terjesztőket kell igazán büntetni, nem a fogyasztókat. A Tisza erőteljesebben kezelné az egymillió magyar alkoholbeteg problémáját is.

Vállalatvezetők keresték, de nem tárgyalt velük

A klímaváltozás súlyos hazai hatásainak kezelésére a Tisza-kormány egy környezetvédelmi minisztériumot is felállítana, ahol komplexen, több szakág bevonásával dolgoznának a problémákon. Szerinte a zöld átállásból is győztesen lehetne kijönni megfelelő megoldásokkal. Hangsúlyozta a tudatos edukáció szerepét a környezetvédelem témájában, illetve megemlítette a nyíregyházi jelöltjük, Gajdos László állatkerti igazgató személyét, akit miniszteri poszton is el tudna képzelni.

A Tisza programjában szerepel az is, hogy meg fogják nyitni az ügynökaktákat, Magyar most azt mondta, a társadalom jogos elvárása, hogy legyen nyilvános, ki az elkövető, és ki az áldozat. Szerinte ez nemcsak az erkölcsi jóvátétel miatt fontos, hanem mert rengeteg embert lehet vele zsarolni. A magyar közélet is másképp alakult volna, ha a csehekhez vagy németekhez hasonlóan a magyar társadalom is transzparensen kezeli ezt a kérdést. Magyar azt szeretné, hogy minden akta legyen nyilvános, és ne lehessen szemezgetni belőlük.

A kérdésre, hogy a nagyvállalatok vezetői vagy oligarchák megpróbálták-e felvenni vele a kapcsolatot, azt mondta: ha ez megtörtént is, a kollégái elhárították ezeket a kéréseket, mert jelenleg ellenzéki vezetőként nem feladata a gazdaság szereplőivel egyeztetni. Ezeket a találkozókat miniszterelnökként szintén transzparensen bonyolítaná le.

Az Út a börtönbe program Magyar szerint amiatt nem szerepel a programban, mert ez pusztán egy „brand”, amibe beletartozik hazánk csatlakozása az Európai Ügyészséghez vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállítása. „Akik bűncselekményt követtek el, börtönbe kerülnek” – szerinte lényegében ezt ígérte a korábbi szlogennel is. „Ha a magyar rendőrség, ügyészség, a bíróságok vagy a NAV úgy végezte volna a feladatát, ahogy kellett volna, hogy végezze, sokan már nem a magángépeket izzítanák, hanem bentről énekelnék A börtön ablakábant.”

Magyar azt mondta, ő akkor lenne igazán csalódott, ha az „elsíbolt 20 ezer milliárd forintból” a magyar igazságszolgáltatás nem tudna érdemi részt visszaszerezni, legyen az Hatvanpusztán, Batidán, vagy Matolcsy Ádámnál a dubaji luxuslakásban. De akkor is csalódott lenne, ha ezek ez emberek nem nyernék el a méltó büntetésüket. A pártelnök a jövő héten személyesen is találkozik a legfőbb ügyésszel, akit ugyan ellenzéki vezetőként nem kérhet számon, de azt mondta: a Magyar Nemzeti Bankból ellopott milliárdokról biztosan kérdezni fogja őt, és hogy hogyan lehet, hogy senki nincs még letartóztatásban.

A pártelnök arról is beszélt, hogy az építőiparban tiszta versenyt kell kialakítani a jelenlegi 3-4-szeresen túlárazott projektek helyett, a profitnak pedig oda kell kerülni, ahol valóban elvégzik a munkát ahelyett, hogy „strómancégek lefölözik a pénzt”. Mindez megerősítené a magyar kkv-szektort, ami a Tisza egyik alapvető ajánlata.

A kérdésre, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminisztert meghívná-e tárgyalni, Magyar azt válaszolta: az oroszokkal muszáj konstruktív viszonyt kialakítani geopolitikai és történelmi adottságok miatt. Szerinte az energetikai diverzifikáció sem azt jelenti, hogy „nem fogjuk beszerezni az orosz olajat, ha az adott esetben az olcsóbb”, hanem hogy készen kell arra állni, hogy több országból tudjunk beszerezni nyersanyagot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!