Nem írták le a Tisza Párt nevét, de petíció indult a magyar sportélet jövőjéért a Nemzeti Sporton

„Hajrá, magyarok! Védjük meg a magyar sportot. Petíció a magyar sportélet jövőjéért” – ez a felugró ablak fogadja azokat, akik vasárnap a Nemzet Sport oldalára látogatnak el. A petíciót a cikk szövege szerint a Sportegyesületek Országos Szövetsége kezdeményezte olimpikonokkal együtt annak érdekében, hogy megvédjék a magyar sportot.

Azt írják ugyanis, hogy „van olyan közéleti szereplő, mely szerint: »Túl sok jut a sportra.« Ők terveik szerint megszüntetnék a hazai sporttámogatás jól működő rendszerét”, majd a Nemzeti Sport tételesen is felsorolja, hogy a sporttámogatási rendszer megszüntetésével mi minden történne.

Például „(…) gyerekek és fiatalok maradnak edzési lehetőség nélkül, a szülők terhei jelentősen megnőnek és egész sportközösségek szűnnének meg”, vagy „ellehetetlenülne az utánpótlás-nevelés” és „az akadémiai rendszerek összeomlanának”, de azt is elképzelhetőnek tartanák, hogy sportlétesítmények zárnának be. A cikk alján aztán kitölthetők az adatok a petícióhoz.

Bár nem írják le, hogy a Tisza Pártra gondolnak, de a szövegben hivatkozott állítást már hónapokkal korábban 2025 szeptemberében Kármán Andrásnak, a Tisza Párt gazdasági szakértőjének tulajdonították a kormányközeli médiában.

Ekkor írt ugyanis a Mandiner arról, hogy Kármán zárt körű előadást tartott a Corvinus Egyetemen, ahol a lap beszámolója szerint állítólag arról beszélt, mi mindenre költ túl sokat az állam. Közöltek az akkori cikkben egy diát is, ami állítólag az előadásról származik, és annyi áll rajta, hogy „Magyarország költi az EU-ban a legtöbbet a versenysport és az egyházak támogatására”, és felsorolja a 2023-as Eurostat-adatok alapján a szabadidőre, kultúrára, vallásra fordított kiadásokat GDP százalékos arányban.

A Tisza Párt a fentiekkel összhangban a programjában azt írta, hogy 2010 óta a környező országoknál jelentősen többet költött az ország sport-, kulturális és vallási célokra, a magas kiadások szerintük elsősorban annak köszönhetőek, hogy „túl sokat költöttünk túlárazott presztízsberuházásokra és propagandára.” A problémák között sorolják, hogy a politika rátelepedett a sportra, a tömegsport pedig háttérbe szorult az élsporttal szemben, drága a sportinfrastruktúra, túlárazottak a stadionok is, és ezek aztán gyenge kihasználtsággal működnek.

Azt ígérik, hogy független, önálló és szakmai sportirányítást vezetnek majd be, és „a sport finanszírozását átláthatóvá” teszik, a „jelenlegi társasági adón (tao) keresztül érkező finanszírozási összegeket nem csökkentjük, azokat teljes egészében a sportra fordítjuk, de költségvetési tényezővé tesszük, és biztosítjuk a hatékony felhasználást”.

Azt is ígérik, hogy a „megalomán stadionok” helyett többfunkciós sportpályákat, szabadtéri edzőparkokat, uszodákat, futópályákat, kerékpárutakat építenek, és megvizsgálják a meglévő létesítmények jobb kihasználási lehetőségeit, illetve fejlesztik azt iskolai sporttermeket is. Az utánpótlás-nevelést sem szüntetnék meg, helyette az önkormányzatok részére dolgoznának ki egy ösztönzőrendszert, amivel támogathatnák a helyi utánpótlás-nevelést és a tömegsportot.

A Nemzeti Sport a petícióhoz csatolt szövegben azt írja:

„A sport nem luxus – A sport egészséget ad, közösséget teremt, esélyt ad a fiataloknak”.

Hasonlóan látja ez a Tisza Párt is, mely a programjában úgy fogalmazott:

„Olyan sportpolitikát valósítunk meg, amely nem a kiváltságosokat, hanem a közösséget szolgálja. A sport nem politikai díszlet, hanem a működő, egészséges és összetartó társadalom egyik alappillére lesz.”