Megengedhetetlenek a bírák pártatlanságát megkérdőjelező nyilatkozatok az Országos Bírói Tanács szerint

324

Hétfőn újabb közleményben reagált az Országos Bírói Tanács (OBT) az utóbbi időben elszaporodott, bírói függetlenséget megkérdőjelező kijelentésekre. Az OBT konkrét példákat nem említett, Lázár János például múlt heti siófoki lakossági fórumán arról beszélt, hogy meg kellene szabadítani a politikailag elfogult bíróktól a magyar igazságszolgáltatást. „Akiről kiderül a bíróságon, hogy fideszes, az nem számíthat arra, hogy tisztességesen és függetlenül bírálják el az ügyét. Hogyha a bíró megtudja, hogy az illető Fidesz-szavazó, akkor nem tudja pártatlanul, elfogulatlanul és függetlenül elbírálni az ügyét” – idézte a minisztert a HVG.

Az OBT szerint természetes, hogy a bírói döntéseket bírálat érheti a pervesztes fél részéről, illetve hogy a bírósági határozatok szakmai alapon kifogásolhatók. Álláspontjuk szerint azonban megengedhetetlenek az olyan kritikák, amelyek „pusztán a nem megfelelőnek tartott döntés okán az eljáró bíró vagy a bíróság egészének pártatlanságát, integritását és függetlenségét” kérdőjelezik meg.

Az Országos Bírói Tanács ezért határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelynek célja a bírák fenti alkotmányos alapjogainak gyakorlása esetére kilátásba helyezett megfélemlítése, továbbá a bíróság pártatlan ítélkezésének, tágabb értelemben pedig a bírói hatalmi ág legitimációjának megkérdőjelezése.

– olvasható az OBT közleményében. Szerintük ezek a megnyilvánulások jelentősen rombolják a bíróság és a magyar bírák tekintélyét, és megingathatják a bíróság pártatlanságába vetett közbizalmat. Az OBT ezért felkéri a köz- és politikai élet szereplőit, „tartsák tiszteletben a bíróságok alkotmányos szerepét, a bíróságokat a politikai kampány részévé ne tegyék, továbbá tartózkodjanak a bírák megfélemlítését célzó, méltóságukat sértő, valamint pártatlanságukat alap nélkül megkérdőjelező, ily módon az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítására és a bírák befolyásolására alkalmas megnyilvánulásoktól.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy a bírák nyílt kritikát fogalmaznak meg. A Magyar Bírói Egyesület nemrég azután adott ki közleményt, hogy a Borsot kiadót Mediaworks a Fővárosi Törvényszék tiltó rendelkezése ellenére is tovább terjesztette a lap Tisza Párt állítólagos megszorításainak szentelt különszámát, sőt, a decemberi, szegedi DPK-gyűlésen is osztogatták. A közmédia eközben arról kérdezgette Magyar Péteréket, hogy közük van-e a terjesztést betiltó bíróhoz, a Borsot lapozgató Lázár János pedig azt mondta egy Facebook-videóban: „Milyen szerencse, hogy a bírók csak a Tiszának nyalnak”. Pecsenye Csaba, az OBT elnöke később otrombának nevezte Lázár nyilatkozatát.

Nemrég pedig a Debreceni Törvényszék reagált közleményben a bírói függetlenséget megkérdőjelező, Hajdú-Bihari kormánypárti újság cikkére, miután Magyar Péter első fokon pert nyert a Debreceni Törvényszéken a Mediaworks Hungary Zrt. ellen a poloskázós ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!