Lezártak két, Apáthy-szikla körüli turistaösvényt, mert túl sokan túráztak a környéken
A Fővárosi Önkormányzati Rendészet (FÖRI) szalaggal zárt le két, Apáthy-szikla II. világháborús bunkeréhez vezető turistaösvényt – derül ki Tordai Bence független országgyűlési képviselő Facebook-posztjából.
Az elmúlt hetekben megnőtt a forgalom a környéken, miután lapunk megírta, hogy a semmiből megszólaló tiltással találkozhatnak azok, akik az Apáthy-szikla bunkerét akarják megnézni. Egy szomszédos budai luxusvilla kerítésére ugyanis mozgásérzékelős hangszórót szereltek, ami figyelmeztetésekkel próbálta elriasztani a túrázókat.
A hangszórók azóta elnémultak, ám a forgalom nem csillapodott. Ezzel az a baj, hogy bunkerhez tartó úton a túrázoknak le kell térnie a kijelölt turistaútról. A „katasztrófaturisták” viszont az FÖRI munkatársai szerint veszélyeztethetik az ott élő védett és fokozottan védett növényeket. „Bár most a hó elfedi őket, de a FÖRI tájékoztatása alapján a sziklakiugráson olyan kincsek vannak, mint a magyar gurgolya, a Lumnitzer-szegfű, a leánykökörcsin, és a magyar repcsény” – számolt be Tordai.
Nem kell azért lemondania azoknak az Apáthy-szikláról, akik mindenképp oda akartak volna menni túrázni: van más ösvény is, ami nem a sziklás útvonalon fekszik.
A szikla körüli területtel és az említett luxusvillával már többször is foglalkoztunk: először 2020-ban, amikor közvetlenül a szikla mellett egy hatalmas társasház építésébe kezdtek. Az ingatlan ekkor teljes egészében a NER-hez, és Szivek Norbert menedzser-vállalkozóhoz köthető Florion Invest tulajdona volt, azóta beszállt egy másik cég, a Porticus Ingatlan Befektetési Alap is.
„A sziklából óriási mennyiségű követ vájtak ki és szállítottak el, majd egy kibetonozott teknő készült, amibe kétemeletnyi tiszta betonkocka épül. Látványban teljesen uralkodik a hegyen, az Apáthy-szikla mintegy a ház sziklakertjévé változott”, írtuk 2022-ben. A II. kerületi önkormányzat az építkezéssel kapcsolatban számos bejelentést kapott, például a kirándulókra majdnem rádőlő kerítés miatt, ezért a kerületi főépítész is szemlét tartott a helyszínen.