Egyre csak terjeszkedik az üzemi menzát idéző, lepényszerű épület az Apáthy-szikla sasbércén

2022. április 25. – 09:50

Egyre csak terjeszkedik az üzemi menzát idéző, lepényszerű épület az Apáthy-szikla sasbércén
Kibújt a ház felső emelete az Apáthy-szikla mögül – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kinőtt a védett Apáthy-szikla mögül az a négylakásos társasház, amiről másfél éve, az alapozásánál azt írtuk, hogy a helyiek aggódni kezdtek a kilátás és az élővilág veszélyeztetése miatt. Mint most írják, a kétszintes ház látványban már teljesen uralkodik a hegyen, az Apáthy-szikla mintegy a ház „sziklakertjévé” változott. A nyugtalan bejelentések nyomán a kerületi főépítész szemlét tartott a helyszínen, de „a tervekhez képest kirívó eltérést nem talált”.

„A sziklából óriási mennyiségű követ vájtak ki és szállítottak el, majd egy kibetonozott teknő készült, amibe most kétemeletnyi tiszta betonkocka épül. Látványban teljesen uralkodik a hegyen, az Apáthy-szikla mintegy a ház sziklakertjévé változott”

– írja olvasónk a védett, II. kerületi Apáthy-szikla melletti beruházásról, hozzátéve, hogy az építkezést a környékbeli lakosok különösen súlyos csapásként élik meg. Olvasónk szerint külön szépsége a néhány milliárdos ember és több ezer kiránduló ember öröme közötti ellentétnek, hogy a természetvédelmi területre vezető zöld jelzésű turistaút, ami az Apáthy-sziklához vezető út is egyben, gyalázatos állapotban van, az építkezés széles bekötő útjának kerítése folyamatosan omlik rá.

Ráfeküdt a sasbércre

A levelek nyomán ismét elmentünk a helyszínre. Az már messziről, a Hűvösvölgyi út felől is látszott, hogy a kissé a hatvanas évek üzemi menzaépületeire emlékeztető, lapos, szögletesen lepényszerű épületszerkezet kevélyen ráfeküdt a 258 méter magas sasbérc látványára. Közelebb érve az tapasztalható, hogy a természetvédelmi területen haladó jelzett túrautat mindössze egy vékony kerítés választja el az építési terület bekötőútjától.

A Nagybányai út 62/A szám alatti telken álló szerkezetkész ház méretei nem nevezhetők szerénynek, az viszont a beruházás javára írható, hogy mind az építtető, mind a kivitelező fel van tüntetve a bejáratra kihelyezett táblán, sőt még az is, hogy az építkezés befejezésének tervezett dátuma 2022 negyedik negyedév.

Számos bejelentést kaptak

A sziklakilátóhoz vezető turistaútra már nem dől rá a kerítés, valószínűleg a panaszok nyomán megerősítették, sőt le is takarták, hogy kíváncsi tekintetek ne pásztázhassák az ingatlant. Mivel a ház az Apáthy-szikla természetvédelmi terület védőzónájába tartozik, „a rajta bekövetkező változások alapvetően és közvetlenül befolyásolhatják a védett érték állapotát”, ezért megpróbáltunk utánajárni annak, hogy sérül-e a vizuális és a természeti környezet.

A kerületi rendezési terv szerint a szóban forgó 11741/3 hrsz.-ú ingatlan Lke-2/SZ építési övezetben fekszik, ami kertvárosias, (szabadon álló, azaz nem zártsoros) beépítést tesz lehetővé. A jogszabály szerint itt a természetvédelmi hatóság hozzájárulása szükséges az építési engedélyezési eljárásban, „különös tekintettel az építés helyének meghatározására, a beépítés mértékének megállapítására, a rálátás és a kilátás védelmére, a minimális zöldfelületi arány meghatározására, köztárgyak elhelyezésére, és az eredeti terepviszonyok megváltoztatására”.

Balra természetvédelmi terület, jobbra az építkezés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Balra természetvédelmi terület, jobbra az építkezés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A II. kerületi önkormányzat megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy az érintett építkezéssel kapcsolatban számos bejelentést kaptak, ezért a kerületi főépítész nemrég szemlét tartott a helyszínen. Bár mint hatóság nem tudott vizsgálódni – az építéshatósági jogköröket a kormányhivatal gyakorolja –, az építkezés jelenlegi állapotában a tervekhez képest kirívó eltérést nem talált. Keressük a fővárosi kormányhivatalt is az ügyben, ha a válasz megérkezik, frissítjük vele a cikket.

Védett futrinkafajok, NER-es vállalkozók

A 30 méter magas, csupasz dolomit Apáthy-sziklát sokan ismerik, a II. kerület egyik kedvelt kirándulóhelye. A terület egykori tulajdonosáról nevezték el, errefelé volt régen az Apáthy-major. Huszonhat védett növényfaj, hét védett futrinkafaj él a környezetében, ami 1977 óta természetvédelmi terület.

A földhivatali adatok szerint az ingatlan a Florion Invest tulajdona, ezt a cégnevet írták ki az építkezés információs táblájára is. A cégről már több cikk született, amelyek szerint a társaság köthető a NER-hez, és Szivek Norbert menedzser-vállalkozóhoz – ők építették a János-kórház fölötti lakóparkot is. Szivek 2015 és 2018 között vezette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, és ekkoriban Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével üzletelt, többek között a belvárosi Mahart-székház helyén állami óriáshitelből megvalósítandó luxusszállodaprojektben.

A Floriont is két Szivek-rokon vezeti. Első cikkünk írásakor, másfél éve megkerestük a céget, hogy pontosan mi épül az ingatlanon, mekkora alapterületen és milyen magassági értékekkel, valamint megvannak-e a szükséges engedélyek az építkezéshez, de azóta sem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!