Reagált a Tisza Párt Ziobro menedékjogára: A Tisza-kormány alatt Magyarország nem lesz külföldi bűnözők menedékhelye

„A Tisza-kormány alatt Magyarország nem lesz külföldi bűnözők menedékhelye”
– ezt a választ kaptuk az ellenzéki párttól, miután arról érdeklődtünk, hogyan kommentálják azt, hogy Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere az X-en megírta, hogy ő és a felesége azok, akik menedékjogot kaptak a magyar kormánytól. Szerettük volna megtudni, hogy kormányra kerülése esetén milyen lépéseket tervez a Tisza ebben az ügyben, és milyen jogi lehetőségeik vannak, megtartják-e majd a megadott menedékjogot vagy nem, erre érkezett az egy mondatos válasz.
Néhány napja írtunk arról, hogy Lengyelország bekérette a magyar nagykövetet, miután Magyarország két lengyel állampolgárnak menedékjogot adott. Azt már akkor is lehetett tudni, hogy az ügy valószínűleg a hazájában bűnszervezet alapításával és irányításával gyanúsított korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és felesége menedékjogával lehet összefüggésben, de ezek eddig csak sajtóértesülések voltak, Ziobro azóta név szerint is felvállalta ezt az X-posztban.
Az ügyre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konkrét nevek említése nélkül azt írta, a magyar hatóságok több olyan személynek is menedékjogot adtak, akik Lengyelországban politikai üldöztetésnek lennének kitéve. A minisztérium közleménye szerint Lengyelországban a demokrácia és a jogállam válságban és veszélyben van.
A Gazeta Wyborcza múlt héten írt arról, hogy az ügy valószínűleg a hazájában bűnszervezet alapításával és irányításával gyanúsított korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és felesége menedékjogával lehet összefüggésben. A TVN24 lengyel ügyészségi forrásai szintén ezt feltételezték. Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a VSquare hírlevelében, csütörtökön írt először arról diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy lengyeleknek adott menedékjogot a magyar kormány. Az újságíró egy Facebook-posztban azt írta, az ügyben kereste a Miniszterelnöki Kabinetirodát, a Külügyminisztériumot és az Igazságügyi Minisztériumot is, de egyik helyről sem kapott választ. Panyi Szabolcs megjegyezte, 2024 decemberében Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, Lengyelország korábbi igazságügyi miniszterhelyettesének, akit hazájában 11 pénzügyi bűncselekmény miatt köröznek.
Zbigniew Ziobro diplomata-útlevelét tavaly novemberben visszavonták, a volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélik, akár 25 év börtönt is kaphat.
Tavaly október végén a volt lengyel miniszter Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett beszélt egy konferencián, majd Orbán Viktorral közös fotón pózolt. Orbán Viktor szerint a Brüsszel-barát lengyel kormány politikai hajtóvadászatot indított a lengyel jobboldal ellen, ebbe illeszkedik a Ziobro elleni eljárás is.
Az ügyben korábban mi is kerestük a Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A minisztérium a következő választ juttatta el a Telexhez: „Lengyelországban válságban van a jogállam, számos ember politikai alapú üldöztetésnek van kitéve. Magyarországon a politikai üldöztetést elszenvedő emberek az európai uniós jogszabályokkal összhangban kapnak menekültstátuszt.”