Szijjártó szerint több olyan embernek adtak menedékjogot, akiket Lengyelországban üldöznének

1012

A magyar hatóságok több olyan személynek is menedékjogot adtak, akik Lengyelországban politikai üldöztetésnek lennének kitéve – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, írja az MTI. A külügyminiszter konkrét neveket nem említett, „az érintettek üldözött helyzetére tekintettel”.

A minisztérium közleménye szerint Lengyelországban a demokrácia és a jogállam válságban és veszélyben van.

Az ügy előzménye, hogy hétfőn kiderült, ami eddig csak médiasejtés volt: Lengyelország volt igazságügyi minisztere és a felesége menedékjogot kaptak a magyar kormánytól.

Néhány napja írtuk meg, hogy Lengyelország bekérette a magyar nagykövetet, miután Magyarország két lengyelnek menedékjogot adott. Azt már akkor is lehetett tudni, hogy az ügy valószínűleg a hazájában bűnszervezet alapításával és irányításával gyanúsított korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és felesége menedékjogával lehet összefüggésben, de ezek eddig csak sajtóértesülések voltak.

„Sokan politikai üldöztetésnek vannak kitéve, és természetesen itt, Magyarországon, hogyha valaki politikai üldöztetés miatt kér menedékjogot, azt alaposan megfontoljuk, és a fennálló magyar és európai uniós szabályokkal összhangban bíráljuk el az ilyen kérelmeket” – mondta Szijjártó.

Tavaly novemberben visszavonták Zbigniew Ziobro diplomata-útlevelét. A volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélik, akár 25 év börtönt is kaphat.

Tavaly október végén a volt lengyel miniszter Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett beszélt egy konferencián, majd Orbán Viktorral közös fotón pózolt. Orbán Viktor szerint a Brüsszel-barát lengyel kormány politikai hajtóvadászatot indított a lengyel jobboldal ellen, ebbe illeszkedik a Ziobro elleni eljárás is.

Az ügyben korábban mi is kerestük a Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A minisztérium a következő választ juttatta el a Telexhez:

„Lengyelországban válságban van a jogállam, számos ember politikai alapú üldöztetésnek van kitéve. Magyarországon a politikai üldöztetést elszenvedő emberek az európai uniós jogszabályokkal összhangban kapnak menekültstátuszt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!