Lengyelország volt igazságügyi minisztere és a felesége kaptak menedékjogot a magyar kormánytól
Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere hétfőn az X-en közzétett bejegyzésében írta meg, hogy ő és a felesége azok, akik menedékjogot kaptak a magyar kormánytól.
Néhány napja írtuk meg, hogy Lengyelország bekérette a magyar nagykövetet, miután Magyarország két lengyelnek menedékjogot adott. Azt már akkor is lehetett tudni, hogy az ügy valószínűleg a hazájában bűnszervezet alapításával és irányításával gyanúsított korábbi lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és felesége menedékjogával lehet összefüggésben, de ezek eddig csak sajtóértesülések voltak.

„Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt” – írta az X-en hétfőn a volt igazságügyi miniszter.
Tavaly novemberben visszavonták Zbigniew Ziobro diplomata-útlevelét. A volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélik, akár 25 év börtönt is kaphat.
Tavaly október végén a volt lengyel miniszter Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett beszélt egy konferencián, majd Orbán Viktorral közös fotón pózolt. Orbán Viktor szerint a Brüsszel-barát lengyel kormány politikai hajtóvadászatot indított a lengyel jobboldal ellen, ebbe illeszkedik a Ziobro elleni eljárás is.
Az ügyben korábban mi is kerestük a Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A minisztérium a következő választ juttatta el a Telexhez:
„Lengyelországban válságban van a jogállam, számos ember politikai alapú üldöztetésnek van kitéve. Magyarországon a politikai üldöztetést elszenvedő emberek az európai uniós jogszabályokkal összhangban kapnak menekültstátuszt.”
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, X oldalunknak és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!