„Gyorsan megváltozhat egy szimbólum jelentése, használata. Három éve sokaknak ez egy fideszes kiállításnak is tűnhetett volna. Azóta nagyot fordult a világ, nem lehet ma már elsőre megmondani, hogy aki nemzeti színekkel díszíti az arcát, az egy tiszás vagy kormánypárti demonstrációra megy” – mondta a Telexnek Bálizs Beáta a Trikolór történelem című pécsi kiállítás kurátora.
A tárlat összeállításakor több szempontból is formabontó, egyedi megközelítést választott a néprajzos, muzeológus kutató. Mivel a nemzeti színek használatnak lehető legszélesebb spektrumát be szerette volna mutatni, ezért a pécsi Néprajzi Múzeumban május végéig kiállított használati tárgyaknak, műalkotásoknak csupán egyetlen közös jellemzője van biztosan. Valamilyen formában megjelenítik a nemzeti színeket vagyis a piros, fehér, zöld színkombinációt. Ezen túl tényleg bármi belefért: óvodások március 15-i alkotásaitól milliókat érő kortárs festményig, irredenta társasjátéktól szocialista díszoklevélig, sportrelikviáktól hamutartóig sikerült rengeteg mindent egy térben összehozni. Ahogy a kiállítás alcíme is mondja, kincsektől kacatokig terjed a skála. Tematikus rendezés, rendszerezés persze van: férfiakhoz, nőkhöz, gyerekekhez köthető tárgyak, gasztronómiai és sportrelikviák, művészeti és hobbialkotások, de ezek természetesen kapcsolódnak egymáshoz is. Az aktuálpolitikától eltávolítva próbálta a kurátor mindezt feldolgozni, már amennyire ez lehetséges.
„Azt gondolom, hogy a nemzeti színeknek nem szabad szétválasztania minket. Éppen ellenkezőleg, össze kell kötnie. Egyébként a történelem folyamán ez egyértelműen sikerült is már” – mondta a színkutatással is foglalkozó Bálizs. A különböző tudományterületi megközelítéseket azért rendezte egy kiállításba, mert úgy látja, hogy így lehet igazán jól értelmezni, hogy milyen jelentésváltozásokon ment át a trikolor. Néprajzosként, de nem csak néprajzos szemmel válogatott, ezért a művészet- és kultúrtörténeti vonatkozások is helyet kaptak. Elmondása szerint nem volt előzmények nélküli egyik szín használata sem, de a reformkor előtt a dinasztikus használat volt jellemző, azaz leginkább címerábrázolásokban fordult elő a hármas, amit a történészek pannon színeknek hívnak.
„A zászlókban való megjelenéshez 1848 kellett, természetesen a francia trikolor hatására” – mondta Bálizs, hozzátéve, hogy a három szín textildekorációkban már előtte is jelen volt például a királykoronázások alkalmával. A kutató szerint a zöld nevezhető a legmagyarabbnak. „Ha például egy román-magyar faluban keressük a magyarokat, akkor csak a zöld kapuknál érdemes próbálkozni. A komoly tárgyalások zöldposztós asztalnál dőltek el, a zöldmázas edények, zöldre festett bútorok a népi kultúra részét képezték korábban, így mindenki könnyen elfogadta a zászlóban is” – a kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy a környező országoknál a piros és a fehér megtalálható, de zöld csak nálunk van a zászlóban. A kokárda ugyan polgári jelképként indult, de nagyon gyorsan elfogadták a paraszti kultúrában is.
„A nemzeti szalagot hamar beépítették a viseletükbe a falun élők is, főleg az ünnepi öltözék része lett. Övként, hajba kötve, díszítőelemként, de teljes öltözékben is megjelenik” – mondta Bálizs, aki saját gyűjteményét is a kiállítás részévé tette. De vannak kifejezetten ide készült tárgyak, a pécsi múzeum különböző osztályairól, raktárakból ideiglenesen áthozott alkotások és kifejezetten ezzel a témával foglalkozó gyűjtők darabjai is.
A tájékozódást a hasonló kiállításokon megszokottnál hosszabb kísérőszövegek segítik, így lehetőség nyílik egészen elképesztő sztorik felvillantására is. Ilyen például a keszthelyi zsidó lány, Simon Böske története, aki 1929-ben elsőként nyerte el a Magyarország Szépe címet, ami egy hatalmas nemzeti színű Miss Hungaria felirat viselésével is járt. Nem sokkal később Franciaországban – a Trianoni döntés ellen tiltakozva – a magyar kokárdát büszkén viselő hölgy a Miss Európa címet is begyűjtötte. További érdekesség, hogy ugyanazon a versenyen a második helyezett is egy magyar-zsidó lány lett: az osztrák színekben induló Lisl Goldarbeiter, aki később az első nem amerikai Miss Universe lett.
„A műtárgypiac alakulására komoly hatása van a trikolornak. Ha egy régi tucatterméken megtalálhatóak a nemzeti színek, akkor az napjainkban biztosan drágább, mint ugyanaz a színek nélkül” – mondta Bálizs Beáta, hozzátéve, hogy a szocializmusból származó tárgyakra ez egyelőre nem igaz, mert időben még nem vagyunk elég messze tőle. A kiállított, rendszerváltás előtti okleveleken, könyveken, naptárakon pedig az látszik, hogy sokáig patikamérlegen mérték a nemzeti színek és a szocializmus jelképének számító vörös arányát. Azaz, fele-fele arányban foglalták például egy díszoklevél felületét. Az 1980-as évek végére ez az arány jelentősen változott a trikolor javára.
A kiállítás igyekszik bevonni a látogatókat, azaz olyan kérdéseket kapunk a falakon, amikre nehéz egyszerű választ adni, tényleg gondolkodásra ösztönöznek a nemzeti színekkel, a nemzeti múltunkkal kapcsolatban. A kutatáshoz egyetemi kurzus és egy készülő könyv is kapcsolódik, de szakértő tárlatvezetések is lesznek a múzeumban. A tervek szerint a tárlatot utaztatni is lehet majd, a máshol nem kiállítható tárgyakat kiváltó darabok is megvannak már.
A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
