Budapesttől 98 milliárdot von el, a kisebb önkormányzatoktól nem kér szolidaritási hozzájárulást a kormány
A kormány több száz település jövő évi szolidaritási hozzájárulásának összegét tette közzé. A sarc ellen bíróságon is küzdő Budapesttől 98 milliárd forintot visznek el ezen a címen jövőre, a fővárosi kerületek 1,2 és 6 milliárd forint közti összeget fizetnek, a kis önkormányzatokat viszont megsegítik: amennyiben a szolidaritási hozzájárulás számított összege nem haladja meg az 50 millió forintot, azt nem kell megfizetni – írja a HVG a legfrissebb Magyar Közlöny alapján.
A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által közzétett táblázatban szerepelnek ennél, tehát 50 millió forintnál alacsonyabb összegű kötelezettségek is, de ez maradhat majd az önkormányzatoknál.
A legújabb közlönyben részleteztek azt is, hogy a kormány által a fővárosnak szánt „segélyhitelt” milyen feltételekkel lehet felvenni. Ezt a hitelt Budapest akkor vehetné fel, ha fizetésképtelenné válik, és emiatt nem tudja kifizetni a cégeinél (BKK, BKV stb.) dolgozók bérét. Karácsony Gergely főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés várhatóan nem kért a hitelből. A főváros vezetése a kormányt „uzsorásnak” tartja, mert szerintük hitel formájában akarják visszaadni azt a pénzt, amit elvettek tőlük.
A „segélyhitel” kamata legfeljebb egy havi BUBOR + 0,6 százalék/év lenne, rendelkezésre tartási ideje: egy év, amelytől a szerződő felek eltérően is megállapodhatnak. Törleszteni a lehívás napjától számított második év végéig, egy összegben kellene, de a törlesztés ütemezéséről és a futamidőről a szerződő felek ettől eltérően is megállapodhatnak. A kormány külön döntött a díjmentes készfizető kezességvállalásáról is.
Bár a főváros egyelőre nem kért a hitelből, a kormány a biztonság kedvéért létrehozott egy Segélyhitel Bizottságot. Ennek állandó tagjai Navracsics Tibor közigazgatási, Tuzson Bence igazságügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által kijelölt egy-egy személy.
A főváros pénzügyi helyzete eközben úgy áll, hogy a 2025-ös év lezárásához szükségük lenne a kormány által ígért 12 milliárd forintos közlekedési normatívához. A kormány szerint viszont nem kell átutalniuk ezt a pénzt, mert Budapest ennél többel tartozik a költségvetés felé. Karácsony Gergely szerint ez nettó hazugság, ezért a napokban a BKV járatain is bemondják, hogy „a kormány bliccel”.
Budapest „új esély” alcímet viselő költségvetése 532,5 milliárd forintos főösszegű. A város legnagyobb bevétele az iparűzési adó (várhatóan) 318,6 milliárd forintja lesz. Ennek több mint 30 százalékát, 103 milliárdot (egyéb hozzájárulásokkal, elvonásokkal) el is viszi majd a kormány. A jövő évhez viszont le kellene zárniuk az ideit, ehhez Karácsonyék szerint szükség lenne a vitatott 12 milliárd forintra. A főpolgármester szerint ha a 12 milliárd megérkezik, akkor „a város működőképességét semmi sem veszélyezteti.” Ha azonban nem érkezik meg az összeg, akkora működési zavarokért a kormány lesz a felelős.