El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az MNB-alapítványok ügyében

2025. március 25. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság 444-nek küldött válaszából.

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Állami Számvevőszék által tett feljelentés alapján eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt” – írta a rendőrség válaszában.

Az ügy előzménye, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél az MNB-s alapítványok gazdálkodása miatt. A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodásáról szóló jelentésben az a kiemelt mondat olvasható, hogy:

„Az ÁSZ az ellenőrzés során a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért az ÁSZ tv. 30. § (1) bekezdése alapján az ügyészségen feljelentést tett.”

A Direkt36 korábban részletesen írt arról, hogy súlyos hiányosságokat állapított meg és komoly veszteséget okozó döntéseket azonosított az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Bank több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyonának gazdálkodásával kapcsolatban.

Az ÁSZ a Matolcsy György MNB-elnöksége idején létrehozott és hozzá közel álló emberek által vezetett Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványt és a szervezet vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. nevű cég gazdasági tevékenységét vizsgálta. A cég közel 500 milliárd forintnyi vagyon felett rendelkezett, az ÁSZ szerint a befektetéseiket egy „lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő” struktúrán keresztül hajtották végre.

A jelentések szerint az MNB-s alapítványok rosszul fektették be a rájuk bízott hatalmas vagyont, miközben a pénzből részesültek Matolcsy György nemrég távozott jegybankelnök fiának környezetéhez kötődő cégek.

A súlyos megállapításokat tartalmazó ÁSZ-jelentésekről, valamint az ügyben felmerülő kérdésekről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Hétfőn pedig az ügyről a képviselőket is megkérdeztük a parlamentben:

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,24 Ft
USD 371,37 Ft
További élő árfolyamok!