El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Válaszolt a rendőrség Kerepes polgármesterének, aki szerint nem teszik a dolgukat

2025. február 20. – 10:24

Másolás

Vágólapra másolva

389

Válaszolt a rendőrség Kerepes polgármesterének, aki egy hete azt írta: „Vagy a Magyar Rendőrség biztosítja a TARTÓS rendet, vagy mi fogjuk!” Gyuricza László videójában Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét mutatta fel megoldásként, majd további posztokban ekézte a rendőrséget, hogy az nem látja el megfelelően feladatát.

A rendőrség csütörtökön azt írta a „Nem ülünk fel a provokációnak” című közleményében:

„Köszönjük, hogy Kerepes város polgármestere nyilatkozataiban és a közösségi médiában tett megnyilvánulásaiban kiemelt érdeklődést mutat szervezetünk iránt!

A városvezető által keltett látszat ellenére a rendőrség az önkormányzatokkal és minden partnerével továbbra is szorosan együttműködik, azonban elsősorban nem a Facebookon váltunk egymással üzenetet.

A vármegye valamennyi települése, így Kerepes tekintetében is számítunk a közbiztonság megteremtése kapcsán a város vezetésének jövőbeni támogatására, különösen a munkánkat jelentős mértékben segítő térfigyelő kamerarendszer fejlesztésére, amely önmagában is jelentősen hozzájárulhat a kiegyensúlyozott közbiztonsághoz, valamint a bűncselekmények megelőzéséhez és azok hatékony felderítéséhez.

A polgármester által vélelmezett létszámhiány éppúgy nem állja meg a helyét, mint a szervezetünkkel kapcsolatban feltételezett morális válság.

Ez utóbbit a tisztességesen, áldozatokat vállalva dolgozó kollégáink nevében kikérjük magunknak. A rendőrség – ahogyan eddig is tette – a jövőben is ellátja feladatait, betartja és betartatja a jogszabályokat.

A közterületi szolgálatokat és a bűnügyi akciókat összehangoltan szervezzük, amelyek eredményeként az elmúlt időszakban több bűnelkövetőt fogtunk el az érintett településeken. A tavalyi évben nőtt a rendőri intézkedések száma, amihez hozzájárult az is, hogy egyenruhásaink 2024-ben emelt óraszámban voltak jelen a térségben.”

A kerepesi polgármester nem először ígér erőset, és többször is felhívta már a figyelmet a kerepesi közbiztonság helyzetére. Három éve előbb megígérte, majd fel is töltötte a Facebookjára azt a felvételt, amin egy HÉV-megállóban maszturbál egy férfi. A Facebook utána törölte a felvételt, az ügyről részletesen itt írtunk. Kerepesen legutóbb tavaly márciusban többtucatnyian dulakodtak a rendőrökkel, miután egy 25 éves férfi jogosítvány nélkül hajtott el a rendőri ellenőrzés elől.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,93 Ft
USD 370,95 Ft
További élő árfolyamok!