El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Rendre vágyik Kerepes polgármestere, a Betyársereggel ijesztget

2025. február 18. – 10:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1658

„Tisztelt politikusok, tisztelt rendőrpolitikusok! Önök, akik az állami erőszakmonopol fölött diszponálnak, kérem, most figyeljenek! Öt évig nem húztam ki ezt a kártyát. Öt évig nem hívtam el a barátomat. Nem politika. Rendvágy! Önök kiudvarolták a rendőrhiánnyal azt, hogy szóljak Zsoltinak. Zsolti eljött”

– mondja csütörtökön megjelent videóposztjában Gyuricza László kerepesi polgármester, aki mögött ott áll Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg vezetője.

A polgármester ezután megkérdezi Tyirityánt, hogy segít-e, ő erre azt válaszolja, hogy mindenféleképpen.

„Na, akkor önökön múlik az, hogy a rendőrség tesz rendet Kerepesen, vagy mi fogunk. További szép napot!” – köszön el Gyuricza a videóban.

A kerepesi polgármester nem először ígér erőset, és többször is felhívta már a figyelmet a kerepesi közbiztonság helyzetére. Három éve előbb megígérte, majd fel is töltötte a Facebookjára azt a felvételt, amin egy HÉV-megállóban maszturbál egy férfi. A Facebook utána törölte a felvételt, az ügyről részletesen itt írtunk. Kerepesen legutóbb tavaly márciusban többtucatnyian dulakodtak a rendőrökkel, miután egy 25 éves férfi jogosítvány nélkül hajtott el a rendőri ellenőrzés elől.

A Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt nem először ígér védelmet egy városnak, legutóbb tavaly ígérte ezt a Betyársereg nevében Vitnyéden, ahol a Mi Hazánk szerint migránstábor épül.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,07 Ft
USD 370,90 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől