Rétvári Bence: A tanárszakszervezetek a baloldali pártok pedagógustagozatává váltak

1432

Hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence államtitkár, amiben érintette a migrációs paktumot, az iskolákat ért bombafenyegetéseket, a tanárok béremelését és a szakszervezeteket is.

„Sajnos a szakszervezetek a baloldali pártok pedagógustagozatává váltak, így a hitelességük nagymértékben csorbult, ezért a taglétszámuk is jelentősen visszaesett” – mondta Rétvári, amikor arról kérdezték, milyen a kormány kapcsolata a pedagógus-szakszervezetekkel. Ezt azzal indokolta, hogy „a szakszervezetek a szuverenitásvédelmi törvénytől kezdve a gyermekvédelmi törvényig minden ellen tiltakoztak, ami ellen a baloldali ellenzék is tiltakozott”.

Beszélt a tanárok béremeléséről is, azt mondta, hogy az EU-s támogatások nem adják jelentős részét az erre fordított összegnek, „tíz forint béremelésből kilencet a magyar költségvetés áll”. A teljesítményértékeléssel kapcsolatban azt említette, hogy „a következő tanévtől minden tanár bérét már az egyéni teljesítménye fogja befolyásolni”.

Rétvári a migrációs paktumra is kitért, szerinte „elfogadhatatlan, hogy egymillió eurós napi bírság megfizetésére köteleznek bennünket pusztán azért, mert megvédjük a saját külső határunkat”, és azt is mondta, hogy Brüsszelben sincs egyetértés a migrációs paktummal kapcsolatban. Ez egyébként igaz, a tagállamok hosszú viták után tavaly júniusban állapodtak meg egymás között a javaslatcsokor egyik legnehezebben elfogadott jogszabályáról, a menekültügyi rendeletről. Arról, hogyan lehet a menekültek áthelyezésével kapcsolatos pénzt egyéb intézkedésekkel kiváltani, és ez milyen esetekben lépne életbe a tagállamok akkor még nem végleges álláspontja szerint, itt írtunk bővebben.

Rétvári szerint egyébként még Németországban is a Fideszéhez hasonló álláspont diadalmaskodott volna, ha nem lenne az „globalista, illiberális hálózat” médiája és véleményvezérei, amiken keresztül „olyan erős nyomást tudtak gyakorolni, hogy a CDU – vagyis az a párt, amely várhatóan győztes lesz a német választáson – megváltoztatta az álláspontját”.

Az iskolákat érintő bombafenyegetésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy „mivel Nyugat-Európában nem fenyegetések vannak, hanem merényletek, ezért mindegyik bombariadót komolyan kell venni”. Megerősítette, hogy egyik érintett iskolában sem találtak bombát, és kijelentette, hogy komoly büntetésre számíthat az, aki ilyesmivel fenyegetőzik. „Találkoztam az Europol ügyvezetőjével, aki megígérte, hogy felállítanak egy munkacsoportot, amelyben minden érintett ország tapasztalatokat tud cserélni” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!