Bontják a Magyar Rádió székházának atombunker stúdióját
2025. február 15. – 14:11

Megkezdődött a józsefvárosi Magyar Rádió székházában található atombunker bontása. Az objektumot még 1952-ben építették abból a célból, hogy egy esetleges atomtámadás idején is lehessen sugározni rádióadást. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül.
A 8. kerületi bunker építését Rákosi Mátyás rendelte el, az objektum mindössze hat hét alatt készült el, írja a Józsefváros újság. Különlegessége, hogy nem a föld alatt helyezkedik el, az Esterházy-palota mellé épült, később a Magyar Rádió székházát építették köré és részben rá, ennek az udvaráról lehetett bejutni. Az objektumnak volt egy titkos, csak kifelé nyíló kijárata is, ami a Pollack Mihály tér egyik csatornafedelénél végződött. Vogl Elemér, a Szép Házak főszerkesztője szerint két föld alatti vészkijárat is kivezetett a bunkerből.
A betonkocka a földszinttől a második emeletig emelkedett, a falai 3 méter vastagok voltak. A három zsilipajtó több kisebb helyiséget takart, amikből négyet stúdiónak alakítottak ki, önálló villany- és vízellátással, légkeverő és légtisztító berendezéssel.


A bunkerből soha nem sugároztak adást, de a Józsefváros újság szerint a Kádár-rendszerben évente kétszer ellenőrizték, hogy minden jól működik-e benne, hátha egyszer használni kell.
Az objektum köré az 1960-as években húzták fel a Magyar Rádió épületét. A bunker valójában soha nem töltötte be funkcióját, de a 2010-es években felmerült, hogy a Magyar Rádió munkatársait innen hallgatta le az állambiztonság. Az MTVA egy korábbi riportjában megszólaló történész, Zinner Tibor szerint ennek van valóságalapja. Az épületet egy ideig irattárként is használták.
A területen most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül, ami korábban tiltakozást is váltott ki, sokan nehezményezték, hogy a Magyar Rádió történelmi épületeit lebontják. A helyi lakók tiltakozása ellenére 2024 szeptemberében megindult a bontás, ennek a folyamatnak esett most áldozatául az atombunker. A rádió régi épületeinek helyén 300 milliárd forintból épül új diáknegyed.
A Magyar Rádió történetéről ebben a cikkben írtunk részletesen.