Orbán Viktor helyett Orbán Balázs válaszolt a kérdéseinkre, és tökéletesen szemléltette, miért fontos, hogy szemtől szemben kérdezhessünk

Orbán Viktor helyett Orbán Balázs válaszolt a kérdéseinkre, és tökéletesen szemléltette, miért fontos, hogy szemtől szemben kérdezhessünk
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, Brüsszelben, 2024. október 17-én – Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

7344

Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója megszólítva érezte magát, amikor megírtuk, hogy miket kérdeznénk Orbán Viktortól, és a miniszterelnök helyett ő reagált a kérdéseinkre. A levelezés végeredménye egy emailinterjú lett, amiben a balliberális kormányok 2010 előtti hanyagsága és Magyar Péter idősellenessége is előkerült, de közben a kérdéseink többségére nem kaptunk választ.

Két hete kértük meg az olvasóinkat, hogy segítsenek nekünk megtalálni a sajtó elől rejtőzködő miniszterelnököt. Hiába engedtek be minket ugyanis az év végi sajtótájékoztatójára, azt már nem hagyták, hogy a kérdéseinket is feltegyük.

Ezt most megpróbáljuk bepótolni, ehhez azonban tudnunk kell, hogy hol találjuk meg a miniszterelnököt. A tippeket továbbra is várjuk az ugyelet@telex.hu címre.

Múlt héten a Nemzeti Filmintézet fóti stúdióavatóján próbálkoztunk, aminek a végén rendőrök vittek el minket a helyszínről.

Mivel a miniszterelnök évente egyszer tart olyan sajtótájékoztatót, ahol lehetőség nyílik egy-egy téma részletesebb érintésére, ezért decemberben nem az éppen aktuális ügyekről szerettük volna kérdezni, hanem az előző év legfontosabb történéseiről, illetve az állam legalapvetőbb feladatairól.

Kérdeztünk volna a kegyelmi ügyről, a nyugdíjakról, az egészségügy állapotáról, és a MÁV-ról is, és továbbra is ezekről szeretnénk kérdezni.

A felhívásunkon felbuzdulva több olvasónk is írt, ezt ezúton is köszönjük, igyekszünk a tippeket ellenőrizni és a megadott helyekre elutazni, hogy kérdezhessünk a miniszterelnöktől.

A levelezők között azonban megjelent Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is, aki reagált a kérdéseinkre. Mivel azonban a válaszai újabb kérdéseket vetettek fel, több kérdésünkre pedig egyszerűen nem is válaszolt, további kérdéseket tettünk fel írásban.

Egy hét elteltével megérkezett a válasz. Most közöljük a teljes levelezést, benne az eredeti kérdéseinkkel, az arra érkezett válaszokkal, majd a viszontkérdéseinkkel, és az arra adott válaszokkal. A párbeszéd formája miatt nem volt lehetőségünk semmilyen megjegyzés közbeszúrására, ezért ezt a szövegben dőlt betűvel, szögletes zárójelben fogjuk most megtenni.

Kegyelmi ügy:

Miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a nyilvánosság magyarázatot kapjon arra, hogy miért kapott elnöki kegyelmet Novák Katalintól a pedofil bűncselekmények eltussolásában segédkező K. Endre?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: Azt javaslom, hogy a Novák-ügyben forduljon Novák Katalin volt köztársasági elnök asszonyhoz.

[Novák Katalint kérdeztük már erről, tőle sem kaptunk választ.]

Ön szerint az morálisan rendben van, hogy Novák Katalin megkegyelmezett egy pedofil bűnsegédjének, nem adott erre magyarázatot, de az összes egykori államfőknek járó juttatást felveszi és az átlag magyar életszínvonalhoz képest luxuséletvitelt folytat az adófizetők pénzéből? Háromfős titkárságot, gazdasszonyt, szolgálati autót, sofőrt és havi 5 milliós fizetést kap.

Nem érkezett válasz.

Ön szerint kijelenthető, hogy Orbán Viktor és a kormánya mindent megtett, hogy válaszokat adjon a magyar embereknek az ügy hátterére?

Nem érkezett válasz.

Miért nem állítottak fel parlamenti vizsgálóbizottságot az ügy kivizsgálására? Ide beidézhették volna Novák Katalint és Varga Juditot, hogy válaszokat adjanak a felmerülő kérdésekre.

Nem érkezett válasz.

Varga Judit igazságügyi miniszter támogató javaslattal, vagy támogató javaslat nélkül terjesztette fel K. Endre kegyelmi kérvényét Novák Katalin köztársasági elnöknek?

Nem érkezett válasz.

Ön szerint elfogadható, hogy az előző kérdésre Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavaly februári Kormányinfón közölte, hogy tudja a választ, de nem árulja el?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: A politikai felelősséget Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit volt miniszter lemondásukkal vállalták. A kormány kezdeményezésére az Országgyűlés több szigorító törvényt fogadott el a gyermekvédelem területén, illetve az alkotmánymódosítás eltörölte az elnöki kegyelmet a pedofil bűncselekmények esetében. Több ilyen kegyelmi ügy tehát nem fordulhat elő. Valamennyi pedofil bűncselekmény esetében a kormány elvárása továbbra is az, hogy a hatóságok a törvény teljes szigorával haladéktalanul lépjenek fel.

Tüntetés a kegyelmi ügy miatt a fővárosi Hősök terén 2024. február 16-án – Fotó: Kummer János / Getty Images
Tüntetés a kegyelmi ügy miatt a fővárosi Hősök terén 2024. február 16-án – Fotó: Kummer János / Getty Images

Nyugdíjak:

Mit szól hozzá, hogy a magyar mediánnyugdíj 207 ezer forint, ami a legalacsonyabb a régióban?

Orbán Balázs: Fake news. Az adat nem tartalmazza a liberálisok által eltörölt, de a kormány által visszaállított 13. havi nyugdíj összegét.

2010 óta a nyugdíjak összege több mint a kétszeresére, vásárlóereje pedig 25%-kal nőtt. Magyarország Kormánya garantálja, hogy a nyugdíjak reálértékét minden évben megőrzi, s ahogy a tavalyi évben is történt, ha lehet, tovább erősíti.

Ez idén sem lesz másképp: 2025 januárjától a nyugdíjak 3,2%-kal emelkedtek, amely a 2025. évre tervezett inflációnak megfelelő mérték. Amennyiben az infláció mértéke év közben ennél magasabb éves várható értéket mutat, a nyugdíjasok legkésőbb novemberben – januárra visszamenőlegesen – kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.

Ön szerint van olyan nyugdíjas az országban, aki 207 ezer forintot keres, a tizenharmadik havi nyugdíját pedig képes úgy beosztani, hogy minden hónapra jusson belőle a havi nyugdíja kiegészítésére?

Nem érkezett válasz.

Tegyük fel, hogy létezik ilyen. A 207 ezres mediánnyugdíjjal számolva ez havonta 17 250 forint plusz, papíron tehát havonta 224 250 forintból gazdálkodhat egy átlag nyugdíjas. Ön szerint meg lehet Magyarországon élni 224 250 forintból?

Nem érkezett válasz.

Ön szerint elfogadható, hogy Magyarországon ma nyugdíjasok százezrei élnek a létminimum alatt?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: Miközben a kormány az idei költségvetésben 7200 milliárd forintot biztosít a nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra, betartja a 2010-ben tett vállalásait: háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak reálértékét, garantálja az inflációkövető emelést és a 13. havi nyugdíj kifizetését, illetve biztosítja, hogy a magyar nyugdíjasok fizessék Európa legalacsonyabb áram és gáz árát, addig Magyar Péter saját tanácsadójuk, Raskó György szavait idézve „nem szereti az időseket”, és a Tisza Párt szakértői és politikusai a 13. havi nyugdíj eltörlését pedzegetik. Nincs új a nap alatt. Ha Brüsszelen és a liberális oldalon múlna, se nyugdíjemelés, se 13. havi nyugdíj, se rezsicsökkentés nem lenne.

Kórházi várólisták:

Mit gondol arról, hogy az előző évhez képest nőttek a kórházi várólisták, 30 ezer ember vár különféle műtétekre, egy térdprotézisműtétre decemberben átlagosan 258 napot kellett várni?

Orbán Balázs: A várólistákon ma közel feleannyi ember van, mint a kormányzásunk kezdetekor. Idén 5 milliárd forint áll rendelkezésre a kórházakban a várólisták csökkentésére, az eddigi csökkentést pedig 70 milliárd forintos többletforrás biztosította.

Évente 250 ezer műtétet végeznek a kórházakban. Míg a COVID-járvány ideje alatt 26 olyan műtéti típus volt, amelyre 60 napnál hosszabban kellett várni, mára mindössze három ilyen maradt: ezek a térd, a csípő- és a kiterjesztett gerincműtétek. Ezzel az OECD-országok listáján az élmezőnybe tartozunk.

Továbbra is azon dolgozunk, hogy minden várólistát végleg felszámoljunk.

Mit javasol azoknak az embereknek, akik egész életükben fizették a társadalombiztosítást, most mégis hónapokat, sőt sokszor éveket kell fájdalmakkal élniük?

Nem érkezett válasz.

Mikor várható, hogy az állami kórházakat valós értéken finanszírozzák, és így az intézményeknek is megérné több műtétet végrehajtani?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: A várólisták további csökkentésének, illetve megszüntetésének a költségvetés oldaláról pénzügyi akadálya nincs és nem is lesz, így a következő időszakban ezen a területen további jó hírek várhatóak.

Szülészetek bezárása:

Mivel magyarázza, hogy 2022 és 2024 között tizennyolcszor volt időszakos vagy végleges leállás az ország különböző szülészetein?

Orbán Balázs: 2025-ben már 3700 milliárd forint áll rendelkezésre egészségügyi célokra, amely 2502 milliárd forinttal több, mint 2010-ben, és 475 milliárd forinttal több mint a tavalyi évben. A szülészeteket 10 milliárd forintos családbarát szülészeti programmal fejlesztettük, és elértük a hálapénz megszüntetését.

[Az egészségügyre fordított összeg 2010-hez képest nominálisan ugyan bő háromszorosára nőtt, de még a kormány idei optimista inflációs előrejelzésével számolva reálértéken 58 százalék a növekmény az elmúlt 15 évben.]

Magyarországon az elmúlt években átlagosan évi 85-90 ezer gyermek születését segítették a kórházakban komolyabb fennakadás nélkül. Ha egy szülészeten időszakosan felfüggesztik az ellátást, és más ellátóhelyét jelölnek ki, azt kizárólag a biztonságos betegellátás érdekében teszik.

Kinek a felelőssége, hogy ennyiszer alakult ki a biztonságos betegellátást veszélyeztető helyzet az ország szülészetein?

Nem érkezett válasz.

Tervezik az országban működő szülészetek számának csökkentését?

Nem érkezett válasz.

Mekkora ellátási területtel kéne egy szülészetnek működnie? Másképp fogalmazva, mi a maximum idő, amennyit egy magyarországi lakosnak utaznia kell majd a jövőben, hogy elérjen egy működő szülészetet?

Nem érkezett válasz.

Hogy látják, a szülészeteken történő időszakos, illetve végleges bezárások milyen hatással vannak a születésszámokra?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: A hazai szülészeti ellátásban jelentős átalakítást indított el a Belügyminisztérium. A rendszerszintű átalakítás célja, hogy a szülészeti ellátás zökkenőmentesen biztosítva legyen az ország minden pontján és a célunk, hogy a szülés előtt álló nők a számukra legkomfortosabb helyen hozhassák világra a gyermeküket.

MÁV:

Kinek a felelőssége, hogy 2024-ben volt olyan hónap, amikor a feláras vonatok többet késtek, mint a mérések megkezdése óta bármikor, a felelős miniszter pedig „egy kupac szarként” jellemzi a MÁV-ot?

Orbán Balázs: A kérdéses járatok menetrendszerűségét alapvetően két dolog határozza meg: a pályaállapotok és járműállomány korszerűsége. Nem azzal van baj, amit a Fidesz-kormányok megtettek, hanem azzal, amit a balliberális kormányok nem – és ez különösen igaz az elmúlt 14 évre, mert ami érdemi beavatkozás történt, az mind 2010 után történt. Felújítottunk 1200 kilométer vasúti pályát, közte az elővárosi vonalak jelentős részét, motorvonatokat szereztünk be, és megépítettük a tramtraint.

A menetrendszerűség javításához újabb járművek beszerzésére és a pályahálózat stratégiai pontjainak felújítására, megerősítésére van szükség. A magyar kormány számára ez kiemelten fontos: a tavaly elindított ötpontos közlekedési akcióterv (az utasok jogainak garantálása, vasútépítés, járműbeszerzés, az utaskomfort fokozása, és a MÁV Zrt. új vállalattá szervezése), valamint a 10 miniszteri vállalás mind ezt célozza.

Az idei évben menetbe állítunk 55 modern mozdonyt, ami a teljes állomány egynegyede, modernizálunk 300 IC-kocsit, illetve 2 milliárd eurónyi összegben folytatjuk tovább a vasúti infrastruktúra felújítását.

Munkások dolgoznak a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon, miután kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija 2024 augusztusában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Munkások dolgoznak a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon, miután kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija 2024 augusztusában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ha tizenöt év nem volt elég, akkor mennyi idő kell a Fidesz kormánynak, hogy legalább a 2010-es szintre felhozza a MÁV-ot?

Orbán Balázs: Nem célunk, hogy a MÁV-ot a 2010 előtti szintre visszavigyük, hiszen nyilvánvaló, hogy a vasúti közlekedés az érdemi beavatkozásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen fejlődött 2010 óta. A múltba való révedezés maximum a liberális ellenzék programja lehet.

Az is a 2002 és 2010 közötti kormányok felelőssége, hogy a MÁV által kezelt 1000 mosdóból „700 használhatatlan”?

Nem érkezett válasz.

Jelenleg az ország vasúti pályáinak ötven százalékán van érvényben sebességkorlátozás. Mikorra lesz olyan állapotban a vasúti hálózat, hogy ezeket a korlátozásokat mind megszüntethetik?

Nem érkezett válasz.

Ön szerint megfelelő a MÁV finanszírozása?

Nem érkezett válasz.

Ha nagyrészt uniós forrásoknak köszönhetően fel is újítottak 1200 kilométer vasúti pályát, hogy lehet, hogy a 6500 kilométer vasúti pálya 50 százalékán sebességkorlátozás van érvényben?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: A tavaly elindított ötpontos közlekedési akcióterv és Lázár János miniszter vállalásai pedig még nagyobb léptékű fejlesztéseket céloznak, amelyek tovább erősítik a vasúti közlekedést és javítják a szolgáltatás minőségét.

Gyermekvédelem:

Hogy történhet meg, hogy az Állami Számvevőszék szerint a gyermekvédelmi intézményekben nem teljesülnek a személyi és tárgyi minimumfeltételek, és több helyen nem tudták biztosítani a megfelelő gondozást, illetve az egészséges személyiségfejlődés feltételeit?

Orbán Balázs: Magyarországon a gyermekek érdeke az első, így a Kormány számára kiemelten fontos feladat a gyermekvédelem.

A gyermekvédelem forrásait az elmúlt 14 évben 18 milliárd forintról 130 milliárd forintra emeltük, és jövőre áttörő mértékű béremelést tervezünk. Tavaly közel 400 helyszínen javítottuk a gyermekotthonok tárgyi feltételeit, amelyet idén tovább folytatunk.

A gyermekvédelmi rendszer pénzügyi és infrastrukturális megerősítése mellett a Magyar Kormány 2010 óta a gyermekvédelmi törvényeket is jelentősen szigorította.

Ha kiemelten fontos a kormánynak a gyermekvédelem, hogy fordulhat elő, hogy számos intézményben nem teljesülnek a személy és tárgyi minimumfeltételek, és több helyen nem tudták biztosítani a megfelelő gondozást, illetve az egészséges személyiségfejlődés feltételeit?

Nem érkezett válasz.

Ha kiemelten fontos a gyermekvédelem a kormány számára, akkor hogy fordulhatott elő, hogy 280-300 újszülött csecsemő feküdt hónapokat kórházakban, miközben civil szervezetek már egy évvel korábban figyelmeztették a problémára a kormányt?

Nem érkezett válasz.

Pintér Sándor azt mondta: bízik benne, hogy a gyermekvédelemben végzett munka be fog érni. Mennyi idő kell, ha tizenöt év nem volt elég?

Nem érkezett válasz.

A helyettes államtitkár elmondása szerint bruttó 460 ezer forint az átlagfizetés a gyermekvédelemben. Mivel ez nem medián szám, így a vezetői fizetések torzító hatása miatt bátran feltételezhetjük, hogy sokan kevesebb mint 300 ezer forintot keresnek havonta. Ön szerint meg lehet élni ennyi pénzből ma Magyarországon?

Nem érkezett válasz.

Az országgyűlési képviselők és ezáltal a miniszterek, illetve a miniszterelnök fizetését is az átlagbérhez kötötték, ezért az évente automatikusan emelkedik. Miért nem teszik meg ugyanezt a közszféra dolgozói esetében is?

Nem érkezett válasz.

Ön szerint hogyan oldja meg egy 2026-os béremelés majd az gyermekvédelemben meglévő munkaerőhiányt, illetve a több ezer nevelőszülő hiányát, miközben az ÁSZ jelentése szerint is „a nemzetgazdasági viszonylatban alacsony bérek fokozzák a pályaelhagyást, illetve kevéssé vonzóak a pályakezdők számára”?

Nem érkezett válasz.

Mi akadályozza meg a kormányt abban, hogy már idén elfogadható szintre emelje a gyermekvédelmi dolgozók fizetését?

Nem érkezett válasz.

Orbán Balázs: Az elmúlt több mint egy évtizedben a gyermekvédelemre fordított állami kiadások hétszeresére nőttek.

A legfontosabb cél, hogy az állami gondoskodásba kerülő gyermekek szerető nevelőszülőkhöz, vagy örökbefogadó szülőkhöz kerüljenek. Mindkét tekintetben jelentős előrelépések történtek. Tovább egyszerűsödött az örökbefogadás folyamata, valamint a nevelőszülők száma, illetve anyagi megbecsülésük is folyamatosan nő.

Az elmúlt három ciklusban a szociális és gyermekvédelmi dolgozók átlagbére háromszorosára, több mint bruttó 339 000 forinttal nőtt. Megítélésünk szerint ezt kell tovább növelni, nem pedig a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók munkáját zavarni – ahogy azzal az ellenzék próbálkozik.

Orbán Viktor tartózkodási helye:

Hol van Orbán Viktor?

Orbán Balázs: A kérdés kapcsán azt javaslom, látogasson el miniszterelnök úr hivatalos Facebook-oldalára, ahol kellő részletességű információt talál arról, mivel tölti a napjait a miniszterelnök.

Orbán Balázs és Orbán Viktor érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre, a kötcsei Dobozy-kúriához, 2022. szeptember 10-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Orbán Balázs és Orbán Viktor érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre, a kötcsei Dobozy-kúriához, 2022. szeptember 10-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Rendes interjúra várjuk Orbán Viktort és Orbán Balázst is

A magyarországi kormányzati döntéshozók elvétve vállalják, hogy interjút adjanak a Telexnek, vagy válaszoljanak a kérdéseinkre, sőt sokszor az egyes minisztériumok vagy kormányzati intézmények sem válaszolnak az írásos kérdéseinkre.

Ezúttal, bár nem ez volt a cél, a miniszterelnök politikai igazgatója reagált néhány kérdésünkre, ezzel azonban csak mindennél érzékletesebben bemutatta, hogy miért fontos, hogy szemtől szemben kérdezhessük a döntéshozókat. Az igazgató arra használta fel a felhívásunkat és az abban szereplő kérdéseket, hogy a saját sikerpropagandáját teríthesse a Telex felületein. Bár megpróbáltunk visszakérdezni, Orbán Balázs gyakorlatilag semmire nem válaszolt, helyette további önfényezést küldött a Fidesz kormányzásáról.

Az ilyen típusú kommunikációt űző politikusokat emiatt szemtől szemben szeretnénk az ország ügyeiről kérdezni. Így több lehetőségünk van számonkérni a mellébeszélést és az eredeti mederben tartani a beszélgetést. Ezért, ahogyan az elmúlt években ezt számos interjúkérelemmel jeleztük, továbbra is várjuk Orbán Viktort és Orbán Balázst is a stúdiónkban. A cikk megjelenésével egy időben újabb interjúkérelmet küldtünk a politikai igazgatónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!