Azt írta a börtönből az óbudai polgármester, hogy zárt ülésen döntsenek a fizetéséről
Budapest főispánja visszaköveteli a letartóztatott óbudai polgármester fizetését – jelentette be Sára Botond január elején, aki szerint a polgármester előzetes letartóztatása miatt mentesül ugyan a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de így fizetés sem jár neki. „Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést” – mondta.
„Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza” – mondta akkor Sára Botond.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt posztja szerint a csütörtöki testületi ülésen napirendre is kerül a dolog, ahogy később az a javaslat is, ami
az Országgyűlés korábbi döntése alapján megemelné Kiss László fizetését, és utazási költségtérítését, ami alapján feltételezhető, hogy a többség nem fogja megszavazni az illetménymegvonást.
„Már annyira kínos a DK-nak ez az egész ügy, hogy a polgármester a börtönből rendeli el a zárt ülést, ezzel kizárva a lakosokat a napirendi pont megtárgyalásáról” – írja a Kutyapárt.
A 444 azt írja, hogy Kissnek az önkormányzati törvénymódosítás miatt duplájára nőhet a fizetése: a javaslat szerint 2,6 milliót kereshet, amihez 397 ezer forint költségtérítést kaphat, mindezt október 1-i hatállyal.
A DK szerint Kiss László abban a napirendi pontban javasolt zárt ülést, ami „a fizetése kampányszerű elvételéről szól”, és „amellyel a Fidesz folytatni kívánja a Kiss László elleni, koncepciós eljárással is megtámogatott lejáratókampányát”. A DK azt írta, hogy a hamisan megvádolt ellenzéki polgármester csak ennek akarja elejét venni a zárt üléssel.
Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. Decemberben február 16-ig meghosszabbították a polgármester letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék márciusig meghosszabbította Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármester letartóztatását is.