Török Gábor: A kitiltási ügy felgyorsíthatja Rogán pályafutásának lezárását

2025. január 10. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

A kitiltási ügy miatt tehertétellé válhat Rogán Antal jelenléte a magyar kormányban Török Gábor politológus szerint, és mindez a miniszter politikai pályafutásának lezárását is felgyorsíthatja. Az elemző egy pénteki bejegyzésében foglalta össze gondolatait a keddi hírrel kapcsolatban, amikor is kiderült: Rogán Antal korrupciós indokok miatt felkerült az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának szankciós listájára.

Az elemző szerint furcsa, hogy Rogán Antal még mindig nem szólalt meg nyilvánosan az ügy miatt. Egy ilyen súlyú üggyel kapcsolatban az emberek szerinte joggal várnak magyarázatot a megvádolt politikustól egy demokratikus világban. Török számít rá, hogy előbb-utóbb születik valamilyen reakció, de mégsem az lesz a fontos, hogy Rogán mit mond erről, hanem hogy milyen következtetéseket von le belőle, valamint hogy mit gondolnak az egészről azok, akikhez politikai, baráti, családi és üzleti kapcsolatok kötik.

Az ügy következménye Török Gábor szerint az is, hogy Rogán Antal politikai pályafutásának lezárását felgyorsíthatja. Arra nem számít, hogy az Indiából hazatérő miniszterelnök azonnal felmentse a minisztert, de arra igen, hogy innentől tehertétellé válhat Rogán jelenléte a kormányban, hiába van pótolhatatlan szerepe „a hatalomgyár működtetésében” – írja az elemző.

Nagy erőfeszítéseibe fog kerülni a kormánynak, hogy Rogán neve lekerülhessen a listáról. Emellett rengeteg kellemetlen kérdést is meg kell válaszolniuk majd Rogánnal kapcsolatban itthon és a nemzetközi színtéren is, hiszen az amerikai szankció miatt már külföldön is rendelkezhetnek „előzetes tudással” Rogánnal kapcsolatban, ami bizalmatlanságra adhat okot.

Noha a magyar kormány Donald Trump beiktatása után azonnal kezdeményezné a listáról való levételt, ez meglehetősen összetett folyamatnak ígérkezik. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a kormány diplomáciai úton próbálja majd rendezni az amerikaiakkal a Rogán-ügyet, de a hivatalos jogi eljárásnak így is le kell folynia. Ez akkor is lassíthatja a folyamatot, ha az új adminisztráció nyitott lesz a lista „rogántalanítására”.

Részletesen foglalkoztunk azzal, hogyan születhetett meg ez a szankció, és az eset politikai kontextusát is elemeztük. Nemrég pedig nyilvánosan elérhető információk alapján arra próbáltunk választ adni, hogy mennyi időbe telhet, amíg Rogán Antal lekerül a listáról – feltéve, ha erre amerikai részről és Trump érkezésével lesz is politikai akarat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!