Csütörtökön lesz Keleti Ágnes olimpiai bajnok tornász temetése
2025. január 7. – 10:19
Csütörtökön temetik el Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a nemzet sportolóját, a búcsúztatás a Kozma utcai izraelita temetőben kezdődik 12 órakor, írja az MTI a gyászjelentés alapján. A temetésen a zsidó szertartás hagyományai szerint a férfiak számára kötelező a fejfedő viselése, a gyászolókat kérik, egy szál virággal érkezzenek a szertartásra, ezzel fejezzék ki tiszteletüket.
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, január 2-án halt meg, 103 éves korában, egy héttel a 104. születésnapja előtt. Keleti Ágnes a legek tornásznője volt, emlékére készült képes összefoglalónkban azt írtuk róla, hogy magyar sportoló egy olimpián azóta sem tudott négy aranyérmet nyerni, ami neki 3 órán belül sikerült 1956. december elején.
Két egymást követő olimpián rajta kívül magyar tornásznő nem tudott nyerni, tíz olimpiai érme senki másnak sincs, Egerszegi Krisztina úszót és a kajakos Kozák Danutát előzi meg ezzel. Keleti az öt aranyérme mellett három ezüst- és két bronzérem tulajdonosa is volt.
Keleti Ágnes álnéven élte túl a holokausztot, '56 után eldöntötte, hogy nem akar Magyarországon élni, és a játékok után kint maradt a már korábban Ausztráliába emigrált nővérénél, majd 1957-ben Izraelben telepedett le. A rendszerváltás után egyre gyakrabban járt Magyarországon, később részben Budapestre is költözött, 2004-ben a nemzet sportolójává választották.
Keleti Ágnest a Magyar Olimpiai Bizottság, az Izraeli Olimpiai Bizottság, Budapest Főváros Önkormányzata, Újpest Önkormányzata, a Magyar Torna Szövetség és az Újpesti Torna Egylet is saját halottjának tekinti.