Terézváros parkot hozna létre a Nyugati pályaudvar mögött, beneveztek a területért folyó versenybe
2025. január 6. – 07:47
Terézváros önkormányzata is indul a Nyugati pályaudvar és környékének állomásfejlesztési koncepciójának kidolgozására kiírt pályázaton – mondta Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere a Népszavának.
Decemberben derült ki, hogy a MÁV Lázár János építési és közlekedési miniszter utasítására 99 évre bérbe adná a teljes Déli, Nyugati, Keleti és Kelenföldi pályaudvarok ingatlanhasznosítását befektetőknek. „Felújítja valaki a Nyugati vagy a Déli pályaudvar épületét, a benne lévő helyiségeket hasznosíthatja, a körülötte lévő területet beépítheti, cserébe a teljes épület felújításáért” – mondta Lázár a tervről.
Soproni a Népszavának most azt mondta, már évek óta harcol azért, hogy a Nyugati mellett, a Podmaniczky út túloldalán park létesüljön. Évekkel ezelőtt bejelentkeztek a tervvel az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, amely kezdetben együttműködőnek tűnt. Úgy tűnt, Lázár is szívén viseli a park ügyét, hiszen saját miniszteri biztosa lett a Podmaniczky Ligetnek Kovács Balázs személyében, aki később Soproni kihívójaként indult a tavalyi önkormányzati választáson, és veszített.
A momentumos polgármester szerint a kialakítandó funkcióktól függően 100 millió és 1 milliárd forint közötti költséggel lenne kialakítható a park. „A működtetés a határoló épületekben elhelyezhető színpadból, éttermekből és egyéb szolgáltatásokból származó bevételekből közel nullszaldósra kihozható, bár az itt élők egészsége szempontjából nagyon fontos közpark fenntartására akár jelentősebb összeg is igazoltan elkölthető évente. Mindez a jelenlegi pénzügyi peremfeltételek mellett kigazdálkodható a kerületi költségvetésből” – mondta Soproni.
A polgármester hozzátette: biztos abban, hogy több profitorientált ingatlanfejlesztő versenytársuk is akad majd a pályázaton, de bízik abban, hogy a kormánynak is érdekében áll, hogy ezen a rozsdamezős területen közcélú beruházás valósuljon meg. Soproni szerint a terézvárosi testületben nem lesz ellenzője a park tervének, mivel korábban a kormánypárti képviselők is ezt szorgalmazták. A beadandó pályázat részleteiről januári ülésükön döntenek. Az ajánlatok leadási határideje január 31.
A VI. kerület zöldfelületének jelentősebb mértékű növelésére gyakorlatilag a Nyugati pályaudvar 44 hektár kiterjedésű rozsdaövezetének átalakítása az egyetlen lehetőség. A Gyurcsány-korszakban a kormányzati negyed számára kijelölt – Ferdinánd híd, Podmaniczky utca, Teréz körút és a Nyugati pályaudvar által határolt – terület zömében állami tulajdonban van, a vágányokat felszedték, az itt található épületeket kiürítették.
A terézvárosi önkormányzat 2023 tavaszára elkészíttette a leendő park létrehozásához szükséges döntés-előkészítő tanulmányt, amelyben a tulajdonviszonyok mellett felmérték a terület környezeti állapotát, közlekedési helyzetét és közműellátottságát, felbecsültették a közpark kialakításának és működtetésének költségeit.