Gyurcsány Ferenc levélben kéri a fideszes képviselőket, hogy oszlassák fel a parlamentet

2025. január 5. – 09:50

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik a parlament feloszlatásának és az előrehozott választások követelésének históriája. Miután újévi beszédében Magyar Péter bedobta az ötletet, Gyurcsány Ferenc és pártja benyújtotta a határozati javaslatot a parlamentnek, hogy aztán a kommentháborúba Jakab Péter és Hadházy Ákos is beszálljon.

Vasárnap reggel jött az újabb fejezet, Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán jelezte: levelet írnak a Fidesz–KDNP képviselőinek, és megkérdezik őket,

„hogy véleményük szerintük miért járna jól Magyarország, ha továbbra is ők kormányoznák az országot”.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint azt a fideszes képviselők is láthatják, hogy másokhoz képest rosszabbul élünk, mint 15 éve. „Ma nehezebb az emberek, a családok élete, mint amikor másfél évtizede kormányozni kezdtek. A lengyelek, a csehek, a románok és lassan a bolgárok is lehagytak, lehagynak minket. Nesze neked hangoskodó szöveg, látványos politikai verekedés, Magyarország alulmaradt. Orbán, a Fidesz vezetésével.”

Arról is megkérdezik a fideszes képviselőket, hogy miként tudnak elszámolni lelkiismeretükkel amiatt, hogy Magyarország 400 milliárd forintnyi uniós forrást vesztett el. „A mennybe mennének, ha most ezt a pénzt kiosztva mindenki kapna 40 ezer forintot. Ugye egyetértenek velem? De most ennek az ellenkezője történt, most ugyanennyit elvettek mindenkitől. Akkor most a pokolba mennek?”

Gyurcsány szerint minden nap, amikor Orbánék folytatják a kormányzást, csak meghosszabbítja Magyarország nehéz napjait. „Ezért aztán tényleg jobb, ha abbahagyják, és a választókra bízzuk, hogy döntsenek, ki vezesse az országot. Oszlassuk fel a parlamentet, legyen új választás, döntsön a nép! Kár egymás közt vitatkozni, majd dönt a nép. Mi okunk van félni a népítélettől?”

A parlament feloszlatása két esetben lehetséges az Alaptörvény szerint:

  1. vagy az Országgyűlés oszlatja fel magát,
  2. vagy a köztársasági elnök dönt így, miután egyeztetett a miniszterelnökkel, az Országgyűlés elnökével, illetve a parlamenti frakcióvezetőkkel.

A feloszlatás napjától 90 napon belül kellene új választást tartani, de egyik verzióra sincs túl nagy esély, mivel a Fidesz–KDNP-nek jelenleg kétharmados többsége van a parlamentben, és jelenleg nincs olyan alkotmányjogi körülmény, ami indokolná az Országgyűlés feloszlatását és az új választás kiírását. „Magyarországon politikai stabilitás van, előrehozott választás meg nincs. Ahogy 1990 óta sosem volt, most sem lesz. Értjük, látjuk, hogy sürgős a brüsszeli elitnek, de ne reménykedjenek” – reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!