Egy cég 300 milliárdért takaríthatja majd a kórházakat

2024. december 21. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

300 milliárd összértékű tendert írt ki a kórházak takarítására a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) – írta az Átlátszó. A felhívás szövege szerint a tender a KEF alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények takarításáról és egyéb higiéniás szolgáltatásokról szól. Az Átlátszó cikke szerint ez 79 db fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményt jelent 459 db telephellyel, összesen közel 2,6 millió m² alapterületen.

A nyertesnek ezúttal teljes körű napi, időszakos, nagy és eseti takarítási, fertőtlenítési szolgáltatások nyújtását, valamint higiéniai töltőanyag kihelyezését kell biztosítania a meghatározott ingatlanokban.

Az Átlátszó cikke szerint a kiírásban olyan feltételek szerepelnek, hogy alig fog tudni megfelelni valaki, így szinte biztosra vehető, hogy a kórházak takarítását jelenleg is végző B+N Referencia Zrt. lesz a befutó. A cég jelenleg 400 milliárd forintos keretösszegért 81 fővárosi és vidéki kórház, valamint számos egyéb egészségügyi intézmény műszaki üzemeltetéséért is felel.

2021-ben a B+N Referencia Zrt. nyerte a kórházak 300 milliárd forintos takarítási tenderét. Az három évre szólt, és most jár le. Ugyanabban az évben bruttó 68,5 milliárdért kezdhették meg a takarítási munkálatokat minden olyan állami ingatlanban, amely a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellátási körébe tartozik.

A cég az Átlátszó beszámolója szerint korábban elnyerte a magyar pavilon üzemeltetésére vonatkozó megbízást Oszakában, és elvitte a Készenléti Rendőrség kártevő-mentesítésre kiírt tenderét is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!