Már kedden megszavazhatják a minősített emberölés elévülését tiltó fideszes módosítót
2024. december 16. – 12:37
Kivételességi javaslattal, villámgyorsan áttolják az Országgyűlésen azt a fideszes törvénymódosító javaslatot, amellyel kizárnák az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elévülését.
A Fidesz-KDNP 45 képviselője írta alá azt a kérvényt, amely arról szól, hogy egészítsék ki a parlament keddi napirendjét a hétfőn benyújtott törvényjavaslat vitájával és a zárószavazással.
„A napirendi javaslattól történő eltérés indítványozását a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő érdek indokolja”
– írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés elnökének címzett levelében. Kedd délelőtt a napirend előtti felszólalások után vitáznak a képviselők a javaslatról, és délután már el is fogadhatja az Országgyűlés.
A Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló javaslatot hivatalosan az igazságügyi bizottság nyújtotta be, erről a hétfő reggelre összehívott ülésen döntöttek. A javaslat zéró toleranciát hirdet a minősített emberölés eseteivel szemben, és egészen pontosan azzal egészíti ki a törvényt, hogy „az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el.” Ez azt jelenti, hogy a fiatalkorúakra kiszabható szabadságvesztést taglaló fejezetben az elévülési időt egyszerűen kiveszik a jelenleg hatályos törvényből. A módosítás már január 1-jén hatályba lép.
Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el 11 éves korában. Idén augusztus 1-jén jelentette be a rendőrség, hogy megtalálták a földi maradványait, és nyomozás indult emberölés miatt. Először azt valószínűsítették, hogy az a ma már nem élő férfi a gyilkos, akinek a tanyáján megtalálták a maradványokat bebetonozva.
A rendőrség múlt kedden közölte, hogy 24 év elteltével megtalálták Till gyilkosát. A 11 éves fiút az akkor 16 éves F. János ölte meg egy bajai tanyán. A férfit előbb elengedték, végül december 12-én mégis körözést rendeltek el ellene, és még aznap elfogták, mert az ügyészség szerint mégsem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés. Ezután került a bíróságra az ügye, amely szombaton a letartóztatásáról döntött.
Miután Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc is ráugrott a témára, a Fidesz-frakció bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményez, hogy a jövőben ne évülhessenek el a Till Tamás meggyilkolásához hasonló bűntettek.