Letartóztatták Till Tamás gyilkosát

2024. december 14. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság szombaton elrendelte a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatását, írja a Blikk.

Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el 11 éves korában, idén augusztus 1-jén jelentette be a rendőrség, hogy megtalálták a földi maradványait, és nyomozás indult emberölés miatt. Először azt valószínűsítették, hogy az a ma már nem élő férfi a gyilkos, akinek a tanyáján megtalálták a maradványokat bebetonozva.

A rendőrség kedden közölte, hogy 24 év elteltével felderítették Till Tamás gyilkosát. A 11 éves fiút az akkor 16 éves F. János ölte meg egy bajai tanyán. A férfit előbb elengedték, végül december 12-én mégis körözést rendeltek el ellene, és még aznap elfogták, mert az ügyészség szerint mégsem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés. Ezután került a bíróságra az ügye, ami most a letartóztatásáról döntött.

A Fidesz közben törvénymódosítást kezdeményez, hogy a jövőben ne évülhessenek el a Till Tamás meggyilkolásához hasonló bűntettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!