A Kúria elnöke tagadja, hogy véleménykülönbség miatt tiltotta el a bírói függetlenséget féltő tanácselnököt
2024. november 30. – 19:53
A Kúria elnöke tagadja, hogy eltérő véleménye miatt tiltotta volna el Kovács András bírót – derül ki Varga Zs. András közleményéből.
Kovács – több másik bíró, így a tegnap lemondott Laczó Adrienn mellett – a napokban adta ki nyilatkozatát arról, hogy veszélyben lehet a bírói függetlenség. Mindezt azután, hogy a Kúria elnöke két évre eltiltotta a bírót a tanácselnöki munkakörének gyakorlásától. Ez Kovács szerint annak tudható be, hogy egy ügyben eltérő jogi álláspontot képviselt. A bíró szerint Varga Zs. András ezzel az elmozdíthatatlanság elvét sértette meg, amely a bírói függetlenség egyik biztosítéka.
Varga Zs. András ezzel szemben azt állítja, hogy a tanácselnök álláspontját és véleményét minden esetben meghallgatta és tiszteletben tartotta – akkor is, ha nem értett vele egyet, sőt, akkor is, ha valamilyen testületi döntés sem támogatta azt.
„A véleménye kifejtéséhez nyilvánvalóan joga van. Ha a jogi álláspontja miatt nyilvános kritika érte, nyilvánosan megvédtem” – közölte a Kúria elnöke, hozzátéve, hogy az eltiltás más okból történt, amit nem oszthat meg nyilvánosan.
Az Országos Bírói Tanács jövő kedden rendkívüli ülést tart, miután az OBT múlt héten megszavazta az igazságügyi minisztérium vihart kavaró javaslatát, amely szerint a kormány több mint 130 milliárd forintot biztosítana a bírák és igazságügyi alkalmazottak béremelésére, ha a bírói vezetők cserébe belemennek, hogy a tárca szervezeti átalakításokat hajtson végre. A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) már az elfogadás napján élesen bírálta az alkut, amiért az veszélyezteti a bírói függetlenséget, honlapjukon azóta több száz bíró tette közzé tiltakozó nyilatkozatát.
A felháborodást fokozta egy, a HVG-hez eljutott belső beszélgetés. Ebben Szabó Péter OBT-elnök elmondta, nem volt lehetőségük beleszólni a kormánnyal létrejött megállapodásba, és ha nem engednek a minisztériumnak, nem lett volna fizetésemelés. A lap szerint Szabó a bírói függetlenséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy lehet ugyan miatta kényeskedni, de a megállapodást el kellett fogadni.