Hann Endre: Magyar Péter felemelkedése majdnem hogy egy csodaszerű véletlenen múlt
2024. november 29. – 13:30
A szakmánk kifejezetten unalmas volt már az elmúlt években. Mindig csak azon lehetett spekulálni, hogy ha mindenki összefogna, akkor megközelítenék-e, vagy elérnék-e a Fidesz támogatottságát, ami egy fikció volt, mert nem jött létre ilyen választási párt. De most mintha ennek látnánk a jeleit, csak nem abban a formában, hogy összefognak a kisebb ellenzéki pártok
– mondta Hann Endre a Szeretlek Magyarországnak pénteken. A Medián ügyvezető igazgatója, az Elk*rtuk kurzusfilm meglepetés-főgonosza annak kapcsán nyilatkozott, hogy a cég csütörtökön publikált közvélemény-kutatása a biztos pártválasztók körében 11 százalékos előnyt mért a Tisza Pártnak a Fidesszel szemben. A Medián adatai szerint Magyar Péter pártja a teljes lakosság körében is jelenleg 34 százalékon áll, míg a Fidesz mindössze 27 százalékot mondhat magáénak. A teljes népesség körében annak ellenére is nőtt a Tisza előnye, hogy az erősödése megtorpant, a Fidesz ugyanis 5 százalékpontot esett vissza az előző méréshez képest.
Hann a közvélemény-kutatás számait azzal magyarázta, hogy a Tisza a tavasz óta folyamatosan erősödött, és bár – lehet, hogy a kormányzati lejárató kampánynak köszönhetően – erősödése a teljes népesség körében megállt, a Fidesz novemberre sok szavazót vesztett, akik vagy főleg a bizonytalanok táborába kerültek át, esetleg nem árulják el, kihez húznak. Egyébként a kormány egyik házi kutatóintézete, a Századvég csütörtökön publikált felmérése is a Fidesz gyengülését mutatta.
Hann felhívta a figyelmet arra, hogy az egész, amiről most beszélünk, amiben most benne élünk, ez majdnem hogy egy csodaszerű véletlenen múlt. „Magyar Pétert és a Tisza Pártot annak köszönhetjük, hogy egy ügyvéd bogarászta a bírósági értesítőt, és abban kiszúrt egy furcsa kegyelmi döntést. Ha ez nincs, akkor valószínűleg mindez nem így alakul.”
„A Tisza támogatottságáéhoz még csak hasonló számokat sem lehetett látni az elmúlt 14 évben; 2021-ben voltak olyan időszakok, amikor enyhe, hibahatáron belüli többséget mértek az ellenzéki összefogásnak, és döbbenetes fordulat', hogy a Fidesz elvesztette a stabil előnyét. A 2024 végén mért tetemes előny azonban nem jelent egyenes utat a választási győzelemhez: újra meg újra elmondjuk, hogy hiába vezet a listán a Tisza, ha nem tud igazán potens egyéni jelölteket állítani mind a 106 választókerületben.”
Bár nem szívesen jósol, de „nagyon valószínűtlennek tartja”, hogy a korábbi pártok közül bármelyik is újjászületne, beleértve a DK-t is. Az egy ideje lebegtetett baloldali pártszövetségnek egyelőre nem látja konkrét jeleit. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy ha a Fidesz veszélyben érzi választási győzelmét, a választási törvény újabb módosításával segítheti egy ellenzéken belüli alternatíva kialakulását. Lejjebb vihetik például a parlamentbe jutási küszöböt a jelenlegi 5 százalékról „és akkor máris lehet egy kicsit megint nyüzsögni a kis pártoknak”; és
„ha olyan helyzet állna elő, hogy a Tisza Párt akár a kétharmadot is meg tudná szerezni, akkor a választási törvényt úgy is megváltoztathatják, hogy teljesen arányos legyen.”
Hann érdekes jelenségnek tartja azt is, hogy „egy nagyon olajozottan és hatékonyan működő gépezet egyszer csak ennyire megbicsaklik. Valószínűleg itt valami minőségi változás következett be, egyszer csak betelik a pohár. Az előbb mondtam, hogy unalmas időket éltünk, nem volt semmi olyan izgalmas, amire érdemes lett volna odafigyelni. Most egyszer csak elkezd izgalmas lenni a dolog, és azok is talán odafigyelnek, akik korábban legyintettek. És észreveszik, jobban észreveszik az átverést, a hazugságokat.”
Hann ilyen hazugságnak tartja a kormánypropagandában azt a jelenséget is, hogy megvádolta a Tisza erősödését jelző intézeteket, „manipulációs kerekasztalon” egyeztetett módon, tudatosan felülmérik az ellenzéki pártot, és szerinte korábban arra sem volt példa, hogy a kormányközeli intézetek a független, vagy ellenzéki megrendelésre dolgozó közvélemény-kutatókhoz képest teljesen más adatokat publikálnak. Szerinte „itt valami nagy disznóság van, azt gondolják, hogy ezek a hamis közvélemény-kutatási eredmények is biztosan hatni fognak. És akkor már nem is lesznek olyan hamisak. És úgy tűnik, mintha lesre futottak volna.”
Saját intézetének kutatásával kapcsolatban Hann Endrének nyugodt a lelkiismerete, és felidézte, több korábbi választást is helyesen jeleztek előre.
„2018-ban az ellenzéki ismerőseim és barátaim is majdnem hogy veréssel fenyegettek, mikor megmondtuk, hogy kétharmad lesz.”