Orbán Viktornak október 23-ról most „a brüsszeli bábkormány” és Magyar Péter jutott az eszébe

2024. október 23. – 12:01

Orbán Viktornak október 23-ról most „a brüsszeli bábkormány” és Magyar Péter jutott az eszébe
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nehéz helyzetben kellett kilépnie Orbán Viktornak október 23-án beszédet tartani. Úgy kellett a közönsége elé állnia a nemzeti ünnepen, hogy politikai igazgatója nemrég tulajdonképpen 1956 lényegét kérdőjelezte meg, amikor azt sugallta: az ‘56-os szabadságharcosok küzdelme felelőtlen és értelmetlen volt. A rendezvényt komoly biztonsági előkészületek előzték meg, dupla kordonokkal vették körül a jelenlévőket, térfigyelő kamerák és biztonsági őrök hada mellett az egyik épület tetején még mesterlövészeket is láttunk.

Nem csak a Duna, a történelem is kilépett a medréből

Beszéde elején Orbán Viktor az árvízi védekezésben részt vevőket köszöntötte, akiket meghívtak a Millenáris Parkban rendezett október 23-i családi napra. A kormányfő az árvízi összefogást emelte ki, majd áttért arra, hogy ha bajban van a hazánk, össze kell fogni. Az '56-os forradalmat sorscsapások előzték meg, az év eleji földrengésről és jeges árvízről beszélt, majd azt mondta, hogy októberre a történelem is kilépett a medréből. „Ilyenkor születnek a hősök” – mondta.

1956 őszén azért lépett ki medréből a történelem szerinte, mert Magyarország nem tűrhette tovább a szovjet birodalmi elnyomást. A magyar szabadságszerető nép, és csak idő kérdése, mikor tör ki a hámból. A magyarokat még egyetlen megszállónak sem sikerült betörni vagy megszelídíteni, mondta Orbán.

A szovjet birodalmi elnyomás megnyomorított bennünket, kirabolta, nincstelenné tette a magyar családokat. A mi országunk erőforrásait, a mi népünk munkáját, a nemzeti érdek helyett a birodalom szolgálatába akarta állítani. „Bábkormányt ültettek a nyakunkba, amelyben kollaboráns magyarok ültek.” Az volt a megbízatásuk, hogy a magyarok javait idegen kezekre játsszák át, és birodalmi szolgálatába helyezzék, tette hozzá.

„Barátaim, a birodalmak szeretik elrejteni brutális arcvonásaikat. A birodalmak finnyásak, azt szeretik, ha valaki behívja őket, és mindent meg is tesznek, hogy legyen olyan magyar, aki végül behívja őket” – mondta Orbán, majd arról beszélt, hogy moszkvai kádereket ültettek az ország élére. A miniszterelnök a sztálinista-rákosista ötvenes évekre utalva padlássöprésről, csengőfrászról beszélt, és azt mondta, a magyarok nem tűrik a megaláztatást. „Megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát, egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart!”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

1956 tanulsága

A szovjetek és a kommunista helytartóik megértették a leckét, és a következő 34 évben visszább fogták az agarakat, és végül csak hazamentek, folytatta beszédét Orbán Viktor. Ezért lehetünk szerinte szabadok, és ezért tudja ma is mindenki a világban, hogy a magyarokkal csínján kell bánni.

A történelem ma ismét kilépni készül a medréből, tért át következő gondolatára a miniszterelnök. A szomszédunkban háború zajlik, amely egyre véresebb és elkeseredettebb. A frontvonalon már százezrek vesztek oda, az európai gazdaság tüdőlövést kapott, a fejlődés megállt, az árak az egekben. Orbán szerint a szankciók bennünket véreztetnek ki, a befektetők az USA-ba vándorolnak, de az európai vezetők még mindig a háborús győzelem illúziójában élnek.

Orbán szerint ideje kimondani: az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették Európát. Az egész Európai Uniót be akarják tolni az orosz–ukrán háborúba szerinte. Az új győzelmi terv lényege a kormányfő szerint a háború kiterjesztése azzal, hogy Ukrajna meghívást kap a NATO-ba, és a frontvonalakat áthelyezik Oroszország területére. „Mi, magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött szláv katonák állomásoznának Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk!”

Orbán Balázs és mások rendkívül rosszízű nyilatkozatai után a kormányfő újra megpróbálta megfogalmazni 1956 üzenetét. Tételmondata szerint

„nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, csak a magyar szabadságért, Magyarországért szabad harcolnunk”.

Brüsszel, bábkormány, Magyar Péter


A beszéd gondolati íve ezután a Brüsszel elleni permanens harc jegyében folytatódott. Orbán szerint Brüsszelben bejelentették, hogy meg fognak szabadulni Magyarország nemzeti kormányától, és egy brüsszeli bábkormányt akarnak az ország nyakába ültetni, aminek már a vezetője is megvan – állította. A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy meghajolunk-e a brüsszeli akarat előtt, vagy azt válaszoljuk, mint 1956-ban a magyarok.

„Nem fogunk részt venni semmilyen birodalmi versengésben” – jelentette ki. Szerinte mi csak egyetlen dolgot akarunk: békében élni a Kárpát-medencében a saját szabályaink szerint, a saját boldogulásunkat keresve. Orbán szerint már százszor bebizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg, ha az aktuális hatalmak zsarolnak bennünket.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A kiszemelt bábkormány vezetője Orbán szerint igazi „aláíró fajta”. Szerinte a régi és az új ellenzék is idegeneket hív Magyarországra, majd elég egyértelműen Magyar Péterre utalva azt mondta, „az új ellenzék vezére ott ül Manfred Weber mellett” Brüsszelben.

„Ez nem összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban, ország-világ előtt, egy új, 21. századi love story, a brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem.”

Dávid és Góliát párharcában a külföldi erők mindig Góliát oldalára álltak, mondta Orbán Viktor. A történet végét azonban elfelejtik: Góliát veszít és Dávid győz. Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába menekültek, a mostaniak pedig Brüsszelbe fognak Orbán szerint.

Beszéde végén arról beszélt a kormányfő, hogy 1956-ban megvolt a közös egység és akarat, de hiányzott a kellő erő. Ma erős nemzeti egység és akarat van a nemzeti kormány között, ehhez pedig erő is társul. „Magyarnak lenni annyit jelent, mint küzdeni” – mondta '56 tanulságáról a miniszterelnök. „Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot. Nem fog sikerülni nekik, mi, magyarok újra meg fogjuk csinálni” – zárta a beszédét.

Az eseményről itt olvashatja tudósításunkat percről percre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!