Vitézy Dávid: Soha ilyen hármas találkozó nem volt, ilyen fénykép nem létezik. Pont.

2024. október 22. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Csárdi az ATV-ben már azt mondja, »arra vonatkozóan nincs egyértelmű információm, hogy ezen az egyeztetésen ott volt-e Vitézy Dávid, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne tudna róla«. Eddig ugye nem ez volt a történet” – kezdte kedd délelőtti bejegyzését Vitézy Dávid, az LMP által előzőleg támogatott korábbi főpolgármester-jelölt, aki arra reagált, hogy Csárdi Antal szerint nemcsak Ungár Péterrel, az LMP elnökével, de Rogán Antallal, a miniszterelnök kabinetfőnökével is tárgyalt a főpolgármesteri kampányáról. Vitézy korábban tagadta, hogy a választások előtt egyeztetett a Fidesszel.

Csárdi a Telexnek adott interjújában azt mondta, egy hozzá pendrive-on eljutott fotót látott arról, hogy Vitézy Ungárral és Rogánnal egyeztetett, a pendrive-tól pedig hamar megszabadult a forrásvédelem miatt.

„Legyen világos: soha ilyen hármas találkozó nem volt, ilyen fénykép nem létezik. Pont” – írta Vitézy.

Azzal folytatta, hogy kedden reggel egy ATV-interjúban Csárdi már egyértelműen nemmel felelt arra a kérdésre is, hogy az elképzelt fényképen Rogán Antal szerepel-e. „Csárdi tehát látott egy fényképet, de azt nem, hogy kit ábrázol. Reggel még rajta voltam, délután már nem, este Rogán Antal is rajta volt, reggelre már ő sem – bizonyára megváltoztak a fényviszonyok, van ilyen” – folytatta Vitézy.

Csárdi Antal kedden reggel az ATV Start Szigorlat c. műsorának vendége volt, ahol azt is mondta még, hogy nem mondhat sokat a fénykép természetéről sem. „Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy bölcsen jártam-e el, amikor elmondtam, hogy egy fényképről van szó” – mondta Csárdi Antal, aki szerint nem arról volt fotója, hogy az említettek személyek együtt kávéztak, mert az még nem jelentene semmit. Szerinte amit látott, az egyértelműen bizonyítja, hogy egyeztetés volt a felek között. Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy Rogán Antal szerepelt-e a fényképen, nemmel felelt, arra, hogy Vitézy szerepel-e, végül érdemben nem válaszolt, azt mondta, „nem mond többet”.

Múlt héten derült ki, hogy Csárdi Antal, az LMP parlamenti frakcióvezetője kilép a pártból, és ezzel a párt frakciója is megszűnik, több ember pedig elveszíti a munkáját. Mindezt Csárdi csak egy későbbi interjúban kommentálta, ebben beszélt arról is, hogy mi késztette a hirtelen kilépésre.

Csárdi Antal Telexnek adott interjúját itt tudják megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!