Egy hónapra letartóztatta a bíróság a férfit, aki a gyanú szerint fegyveres akcióra készült

2024. október 22. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság elrendelte az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsított férfi letartóztatását kedden, derült ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből. A gyanú szerint a férfi fegyveres akcióra készült, információink szerint október 23-án.

A Fővárosi Főügyészség azért kérte a férfi letartóztatását, mert szerintük fennáll a bizonyítás jogellenes befolyásolásának és a bűnismétlésnek a veszélye. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája arra jutott, hogy megalapozott az ügyészség indoklása, és megállapítható a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítése. Ezért a bíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést látta indokoltnak, és

elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra, november 22-ig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a végzés nem jogerős.

A Telexen hétfőn írtunk arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok figyelmeztették a magyar hatóságokat egy október 23-ra szerveződő fegyveres akcióról. Arra vonatkozóan nem kaptunk információt, hogy hol készültek akcióra, és annak ki lehetett a célpontja.

A hétvégén a Terrorelhárítási Központ fél tucat fiatalt őrizetbe vett egy budapesti, XVI. kerületi sörözőnél. Információink szerint a rajtaütés során fiúkat és lányokat is előállítottak. Diplomáciai forrásaink szerint a rajtaütés összefüggött az amerikai titkosszolgálatok jelzésével. A fiataloknál tudomásunk szerint éles fegyvert nem, csak airsoft fegyvereket és legalább egy hatástalanított fegyvert találtak.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kérdésünkre megerősítette, hogy az operatív eszközökkel szerzett információk szerint „fegyverek beszerzését és használatát tervezik az akciót szervező fiatalok”. „Hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról” – írta a KTK.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!