Alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítják az október 23-án fegyveres akcióra készülő férfit

2024. október 22. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatást indítványoz az ügyészség az alkotmányos rend elleni szervezkedés ügyében – írta a Fővárosi Főügyészség közleménye.

Egy őrizetbe vett férfi megalapozottan gyanúsítható alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével, amelyet a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. A nyomozás külföldi társhatóságok jelzése alapján indult meg. A férfit a rendőrség a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közös, szakszerű művelet keretében fogta el – írták.

A Fővárosi Főügyészség most a gyanúsított letartóztatását indítványozza. A főügyészség álláspontja szerint az elkövetés körülményeire figyelemmel mind a bizonyítás jogellenes befolyásolásának, mind a bűnismétlésnek a veszélye valós, így enyhébb kényszerintézkedés nem jöhet szóba. A letartóztatás elrendelésének tárgyában a nyomozási bíró várhatóan kedden dönt. Hozzátették, hogy az ügyben több gyanúsított is van.

A Telexen hétfőn írtunk arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok figyelmeztették a magyar hatóságokat egy október 23-ra szerveződő fegyveres akcióról. Úgy tudjuk, az amerikai titkosszolgálat olyan operatív eszközökkel megszerzett információkkal látta el a magyar szerveket, amelyek arra utaltak, hogy bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek az 1956-os szabadságharc évfordulóján. Arra vonatkozóan nem kaptunk információt, hogy hol készültek akcióra, és annak ki lehetett a célpontja.

A hétvégén a Terrorelhárítási Központ fél tucat fiatalt őrizetbe vett egy budapesti, XVI. kerületi sörözőnél. Úgy tudjuk, a rajtaütés során fiúkat és lányokat is előállítottak. Diplomáciai forrásaink szerint a rajtaütés összefüggött az amerikai titkosszolgálatok jelzésével. A fiataloknál tudomásunk szerint éles fegyvert nem, csak airsoft fegyvereket és legalább egy hatástalanított fegyvert találtak.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) érdeklődésünkre megerősítette, hogy az operatív eszközökkel szerzett információk szerint „fegyverek beszerzését és használatát tervezik az akciót szervező fiatalok”. „Hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról” – válaszolta a KTK érdeklődésünkre, hogy valóban kaptak-e megkeresést amerikai titkosszolgálatoktól egy október 23-ra szerveződő fegyveres akcióról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!