Lázár János államtitkára szerint a baloldal gátolta a közlekedési fejlesztéseket

2024. október 21. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Lázár János hisztériarohamokat kap, néha elbocsát közlekedési vezetőket, általában 3-4 embert ki szokott rúgni, majd bejelent egy néhány pontos közlekedési javaslatot, de ezek után nem történik semmi” – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője a parlament hétfő délelőtti ülésén.

Az LMP politikusa szerint az elmúlt években a kormány meg akarja nehezíteni a közösségi közlekedést használó emberek mindennapjait: fejlesztések, beruházások maradnak el, és „a menetrend legfeljebb csak papíron létezik”. Kanász-Nagy azt tapasztalja, hogy folyamatosan romlik a HÉV infrastruktúrája, olyan retró kocsik közlekednek, amelyek helye leginkább a múzeumban lenne, a nyári kánikulában pedig elviselhetetlen a hőség a HÉV-kocsikban.

Mindeközben a közlekedésért felelős Lázár János „aberrált, belvárosi, libsi” gyerekről értekezik Facebookon, akiknek „megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban”. Kanász-Nagy szerint nem hisztériarohamot kellene kapnia Lázárnak, ha a közlekedésről van szó, inkább az infrastruktúra-fejlesztésekre kellene fókuszálnia. Az LMP képviselője azt kérdezte a közlekedési miniszter államtitkárától, hogy egyetért-e főnöke kifejezéseivel, és tekinthetjük-e a kormány átfogó álláspontjának, amit Lázár Facebookon írt.

A kormány nevében Ágh Péter beruházási államtitkár reagált, és rögtön megnevezte, mi az oka a közösségi közlekedés elmaradottságának.

„Ha a HÉV, a közösségi közlekedés fejlesztésére tekint, az tipikus példája annak, hogy a magyar ellenzék, a magyar baloldal milyen módon vetette vissza folyamatosan, évről évre Magyarországnak, Budapestnek és a közlekedés fejlesztésének a lehetőségét.”

Ágh állítja, a HÉV fejlesztése kiválóan előkészített projekt lett volna, ha Magyarország megkapja a magyar embereknek járó uniós forrásokat. A baloldal brüsszeli képviselői azonban azon dolgoztak az államtitkár szerint, hogy ne érkezzenek meg a források. A kormány ettől függetlenül elkötelezett a HÉV-ek fejlesztése terén, és megfelelő forrásokat biztosítanak, hangzott el az ígéret.

A HÉV-ek járatritkításáról szóló hírek „politikai hátsószándékból elkövetett zavarkeltés és álhírterjesztés volt” Ágh Péter szerint. Azt ígérte, hogy nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél, ilyen vezetői döntés nem is született. „Ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran, ugyanannyi kapacitással közlekedik 2025-ben.” Azt is mondta, hogy járműhiány nem a menetrendhez szükséges állományban, hanem a készenlétben tartott, műszaki tartalékban állhat elő, mert jövőre négy motorvonatot is ki kell vonni a forgalomból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!