Precedensértékű döntést hozott a Kúria egy altatásos császármetszés ügyében

2024. október 17. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

Precedensértékű döntést hozott kedden a Kúria annak a nőnek az ügyében, aki szülése közben, a műtőasztalon, az ápolók beszélgetéséből tudta meg, hogy el fogják altatni a császármetszés közben. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a 444-en megjelenő blogján még múlt héten egy videóval számolt be a traumatikus élményt okozó szülésről, és arról, hogy másodfokon is pert nyert az ügyben. A nőt képviselő Bodrogi Bea, a TASZ (és egyébként a Telex) jogásza azzal érvelt az ügyben, hogy a páciensnek, vagyis a szülés előtt álló nőnek akkor is joga van a teljeskörű és egyéni körülményekre szabott tájékoztatáshoz, ha nem dönthet a beavatkozásról.

A harmadfokon eljáró Kúria keddi döntésével hatályában fenntartotta a másodfokú döntést, és kimondta, hogy hibázott a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, és megsértette a nő testi, lelki egészséghez való jogát azzal, hogy nem időben és nem megfelelően tájékoztatta őt még a műtét előtt arról, hogy orvosi okból altatásban fogják elvégezni nála a császármetszést. A nő emiatt nem tudott felkészülni arra, hogy nem lesz magánál, amikor megszületik a gyereke.

A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú ítéletében azt mondta ki, hogy a szülő nőnek akkor is joga van a megfelelő és időben történő tájékoztatáshoz, ha egy beavatkozás elkerülhetetlen. A kórház nem fogadta el ezt az ítéletet, és a Kúriához fordult.

A harmadfokon eljáró Kúria keddi döntésével hatályában fenntartotta a másodfokú ítéletet, így precedensértékű döntés született, a bíróság sérelemdíj megfizetésére kötelezte a kórházat.

A Telexen korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy Magyarországon extrém magas az orvosi beavatkozások száma a szülészeteken, annak ellenére, hogy a szülés egy természetes folyamat, a szabad orvosválasztás megszűnése óta mégis nagyrészt azon múlik, hogy ki van éppen ügyeletben. Sok nő úgy megy szülni, mintha egy csatába indulna, pedig a traumatikus szülésélmény nemcsak az anya lelki állapotát, de a gyerek fejlődését is befolyásolja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!