Munka alig, nyugalom és húsleves annál több van a faluban, ahol egymilliót adnak az odaköltözőknek

„Lesznek még olcsóbbak is a házak, de tudok egyet 3,2 millióért”

– ezt az ajánlatot tette a 64 éves Imre a Mocsár Lokálban egy enyhe, őszi délutánon Eperjesen. A dél-alföldi falu nemrég azért került be a hírekbe, mert kiderült: az odaköltöző vagy a továbbiakban is ott élni tervező családoknak ad az önkormányzat egymillió forintot. A támogatást nem kell visszafizetni, de mindenképpen telekvásárlásra, házvásárlásra vagy házfelújításra kell költeni. Az önkormányzati rendeletben meghatározták azt is, hogy csak olyanok vehetik fel a pénzt, akik 45 évesnél fiatalabbak. Kabai Mátyás polgármesterrel nem, de több eperjesivel is beszélgettünk, hogy megtudjuk, az egymillió forintos támogatáson túl miért is lehet érdemes a dél-alföldi faluba költözni.

A helyiek által csak Mocsárnak hívott közösségi tér rögtön az „Üdvözli Önt Eperjes” tábla után balra, a falu központibb részének szélén van. Autóval Budapestről két és fél óra alatt lehet idejutni és meglátni Eperjes legnépszerűbb találkozási pontját, ahol másra is, nem csak ivásra van lehetőség. A kocsma épülete melletti Király-tóban horgászni, sőt vízibiciklizni is lehet, a parton pedig ingyen használható közösségi kemence és bográcsok várják azokat, akik Eperjesre jönnek.

Csakhogy maguktól nem jönnek túl sokan a Csongrád–Békés megyehatár csongrádi oldalán fekvő faluba. A Mocsár vendégeitől megtudtuk, hogy Eperjesen szinte egyáltalán nincs átmenő forgalom, kvázi zsákfalu, ráadásul „messze van mindentől”. Úgyhogy aki nem ide akart jönni, de mégis itt van, az „valószínűleg eltévedt”. Azokon kívül, akiknek konkrétan Eperjes az úti céljuk, leginkább csak az Alföldi Kéktúrát teljesítő túrázók fordulnak meg itt, a túraútvonal ugyanis áthalad a falun.

Vonattal például csak Eperjes külterületére, a szinte teljesen elnéptelenedett Újvárosra lehet utazni. Újváros viszont majdnem 8 kilométerre, több mint másfél óra sétára van a falu központjától. Busszal el lehet jutni ugyan Eperjes központjába Budapestről, de az átszállásokkal, várakozással együtt ez mintegy négy és fél órás utazás.

Egynapos látogatásunkon a helyiektől megtudtuk, hogy Eperjes békés, nyugalmas hely, ahol nem kell bezárni a ház bejárati ajtaját, mert mindenki ismer mindenkit, és senkinek nem kell aggódnia azért, hogy ellopnak tőle valamit. A kis dél-alföldi község évről évre öregedik és néptelenedik. Kevés a munkahely, nincs óvoda, az iskolát is bezárták 2007-ben. Van viszont esküvők vagy születésnapok megtartására alkalmas faluház, modern templom, bolt, posta, és a Mocsár révén, más hasonló méretű magyar falvakkal ellentétben kocsma is.

Egymilliós támogatással az elnéptelenedés ellen

A legutóbbi, 2022-es népszámlálás szerint a Szentestől 26 kilométerre fekvő Csongrád megyei községben 380-an élnek. A 2011-es népszámláláskor még 539-en laktak a faluban. 11 év alatt drasztikusan, a régióban a legnagyobb arányban, majdnem 30 százalékkal csökkent Eperjes népessége. 2022-ben a helyiek több mint fele 50 évesnél idősebb volt, 207-en tartoztak ebbe a korcsoportba. Ők azok, akik már túl idősek ahhoz, hogy fel tudják venni a letelepedési támogatást.

Eperjes területén a falutörténet szerint már Mátyás király uralkodása alatt is éltek emberek. Állítólag a megválasztása alkalmából alapították a falut, nemes egyszerűséggel Királyság néven. Később Kiskirályságként hivatkoztak a községre, de mivel ez a név összeegyeztethetetlen volt a kommunizmussal, 1955-ben átnevezték Eperjesre. A faluvá avatásra még az akkori, Orbán Viktor 1998-as beiktatásáig legfiatalabb magyar miniszterelnök, Hegedüs András is ellátogatott a dél-alföldi községbe.

Eperjesen először a polgármesterrel, Kabai Mátyással akartunk beszélni. Azt már odautazásunk előtt közölték, hogy nem akar nyilatkozni, aztán a faluba érkezvén a hivatal ajtaján is azt olvastuk, hogy pénteken nincs ügyfélfogadás. Így hát nem tudtuk az eperjesi ügyekről és a letelepedési támogatásról kérdezni. Pedig még a Mocsár pultosa is próbált nekünk segíteni, felhívta a polgármestert, aki viszont azt mondta, hogy „nincs most otthon”.

Pedig Kabai a a Délmagyarnak október elején adott nyilatkozata szerint az elmúlt öt évben annyira sikeresen vezették a falut, hogy a korábbi adósságok helyett megtakarításuk is lett.

„Erre alapozva hozta létre a képviselő-testületünk a letelepedési támogatást, amire évente négy-öt millió forintot fordítanánk. Egymillió forintot adunk azoknak a családoknak, akik Eperjesre költöznének!”

– nyilatkozta. 2019-ben még 495-en voltak az eperjesiek, de az idősek közül sokan meghaltak az elmúlt években, részben a koronavírus-járvány miatt – mondta a lapnak. Ezért is szeretné az önkormányzat a letelepedési támogatással a helyi fiatalokat Eperjesen tartani, de a falun kívüli családokat is arra ösztönözni, hogy költözzenek ide.

Kabait 2019-ben fideszes támogatással, független jelöltként választották meg. Júniusban egyedüli jelöltként, a szavazatok 100 százalékának megszerzésével nyerte meg újra a polgármester-választást. Azok, akikkel Eperjesen beszéltünk, mindannyian jó véleménnyel voltak róla.

Szépül a falu, de néptelenedik

Az teljesen biztos, hogy Eperjes nem szűkölködik a támogatásokban, az uniós támogatásokon kívül a Magyar Falu Program keretében is sok pénzt kapott. A frissen festett községháza épülete előtti kerítést szinte teljesen elfoglalják a különböző támogatások elnyeréséről szóló táblák.

Az 55 éves Éva ugyan Szentesen, szociális ágazatban dolgozik, de Eperjesen lakik harminc éve. A falu központját jelentő Petőfi utcai élelmiszerbolt előtt, a községházával szemben egyértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy fejlődött-e a jelenlegi polgármester vezetése alatt a község:

„Hogyne, sokat szépült a falu az elmúlt években, ügyes a polgármester, teszi a dolgát!”

Az egész eddigi életét Eperjesen leélő, már nyugdíjas Mihály is elégedett volt Kabai Mátyás polgármesterségével. A pár helyinek munkát adó közmunkaprogramról mondta, hogy „mióta Matyika van, van munka”. A támogatások pedig szerinte „mennek mindenhova”.

Éva egyébként nem is a faluban, hanem a Facebookról értesült az egymillió forintos letelepedési támogatásról. Szerinte „jó ötlet lehet” ez arra, hogy Eperjesnek legyen népességmegtartó ereje. Erzsébet, aki egész életében Eperjesen lakott, szintén jó ötletnek tartja, szerinte

„jó hatással lenne a falura, szaporodnánk”.

Egy szintén idősebb eperjesi nő, a közmunkásként a falu közterületeit gondozó Márta is nagyon örülne annak, ha a támogatás miatt megindulna az ifjúság Eperjesre. „Jöjjenek! Hátha kedvet kapnak a fiatalok.” Szerinte azért a faluban többen örülnének annak, ha kiterjesztenék a támogatást az idősebb korosztályra. Márta szerint sokan vannak azok a 45 évesnél idősebb eperjesiek, akik szívesen felvennék az egymillió forintot, mert például nagy szükségük lenne a házuk felújítására.

Az ötvenéves Gábor a faluház mögötti szaletli alatt, egy nagy bogrács rotyogó húsleves fölött nyugtázta, hogy ők bizony már kimaradtak a támogatásból. Gábor unokatestvére, Tamás is ott volt a tűznél, ő azt mondta, nem volt még senki, aki felvette az egymillió forintos támogatást, és egyelőre nem tudni, hogy mennyien terveznek élni a lehetőséggel. Beszélt viszont egy titokzatos vállalkozóról, aki az utóbbi időben több házat is megvásárolt Eperjesen. Állítólag ez a vállalkozó Szentesen dolgozó, magyarul beszélő ukrán menekülteknek adja ki a frissen, mindössze pár millió forintért vásárolt házakat.

Gábor és Tamás azért főzték a hatalmas adag levest, mert készültek egy helyi lány huszadik születésnapjának megünneplésére. A buliba a falu méretéhez képest kifejezetten sok, mintegy 35 vendéget vártak. Tamás tömören fogalmazott arról, hogy mik is Eperjes legnagyobb problémái:

„Kiöregedett, rengetegen elhaltak, elköltöztek.”

Gábor szerint „nagyon jó kis falu, csendes falu, csak messze van mindentől”. Ahogy a két unokatestvér kavargatta a gőzölgő levest, megtudtuk, hogy a környező falvakból azért időnként érkeznek látogatók Eperjesre. Az előző falunapon például gond nélkül elfogyott tíz nagy bogrács pörkölt, de volt olyan is, hogy egy ilyen alkalomra egészben sütöttek meg egy marhát.

Gábor a kifejezetten modern kinézetű, 2003-ban felszentelt eperjesi Szent László-templomra nézve mosolyogva mondta, hogy utoljára akkor volt bent, amikor megnősült a polgármester, de ez már több éve volt. Tamás se jár túl gyakran templomba, ő legutóbb karácsonykor volt. Mondjuk, egyébként sincs minden egyes nap mise. Három községre (Eperjesre, Gádorosra és Fábiánsebestyénre) jut egy pap. Vele nem tudtunk beszélni, a templom ajtói zárva voltak.

Azt mindenesetre elmondták az unokatestvérek, hogy esküvők tartására tökéletesen alkalmas a templom és a mellette lévő faluház. Szoktak is jönni szomszédos falvakból ide esküvőzni, leginkább azok, akik valamilyen formában kötődnek Eperjeshez.

Akik még felvehetik a támogatást

A Veres Péter népi íróról elnevezett faluház egyébként kifejezetten sok programlehetőséget kínál a helyieknek: biliárdozni, pingpongozni is lehet itt, de még retrodiszkót vagy baba-mama klubot is szoktak itt tartani. Éppen asztalt terített, és a faluház nagytermét díszítette lufikkal a születésnapjára készülő fiatal eperjesi lány, amikor megkérdeztük tőle, hogy milyen is húszévesen Eperjesen élni és mit gondol arról, hogy az eperjesi, vagy Eperjesre költöző fiatalok kapnak egymillió forintot.

Bár a lány a letelepedési támogatásról nem szeretett volna hosszabban beszélni, összességében kifejezetten jó véleménnyel volt a faluról, olyannyira, hogy azt mondta, szeretne a jövőben is Eperjesen élni, sőt, itt tervez családot is alapítani. Ő egyébként talált helyben munkahelyet a faluban, méghozzá a már említett Mocsár Lokálban.

A harmincéves Kriszti két hónapja lakik csak Eperjesen, a férjével és kisfiukkal együtt költöztek a faluba. Azt mondta, erősen gondolkoznak rajta, hogy felvegyék a beharangozott letelepedési támogatást, mert „támogatás nélkül elindulni nagyon nehéz”. Ők lehetnének az egyik család abból a tervezett négy-ötből, amelyek megkapják az egymillió forintot. Kriszti nemsokára, ha minden igaz, másfél héten belül megszüli a fiú kisöccsét is. Mivel ennyire közel van a szülés, Kriszti már nem dolgozik, de később szívesen elhelyezkedne az eperjesi élelmiszerboltban, mert korábban már máshol is dolgozott eladóként.

Krisztiék a családapa miatt költöztek a faluba, ő ugyanis Eperjesen nőtt fel. Itt járt még általános iskolába. Akkor 12 tanuló volt az osztályban, de Kriszti azt mondta, ebből csak ketten-hárman maradtak a faluban. Az eperjesi iskolát még a kommunizmus alatt, 1953-ban nyitották meg, 2007-re viszont olyan kevesen lettek a diákok, hogy be kellett zárni az intézményt. Mivel se iskola, se óvoda nincs Eperjesen, a helyi kisiskolás és óvodás gyerekeknek mindennap a 10 kilométerre lévő Fábiánsebestyénre kell bejárniuk.

Eperjesről Kínába mennek a tollak

Eperjesen alig van munkahely. Az önkormányzat által biztosított közmunkaprogramon, a csak néhány dolgozót foglalkoztatni tudó élelmiszerbolton és a Mocsár Lokálon kívül szinte csak az egykori termelőszövetkezetből alakult mezőgazdasági vállalkozás nyújt munkalehetőséget a helyieknek.

Az idősebbek úgy emlékeznek, a kommunista időkben a termelőszövetkezet ezernél is több embert foglalkoztatott, annak idején rengetegen jártak ide dolgozni a szomszédos falvakból. A téeszből alakult Agro-Gárda Zrt.-ben a portás, Tamás vezetett minket körbe, miután a Mocsár Lokál pultosa odatelefonált nekik, hogy érkezünk.

Tamás a felesége miatt ugyan kapcsolódik Eperjeshez, de Fábiánsebestyénről jár át dolgozni. Annak idején 3000 hektáron művelték itt a földeket, mostanra már csak 900 hektáron folyik itt a földművelés, mondta.

„Negyvenen dolgoznak, körülbelül 70 százalékban eperjesiek, a többi fábiáni és gádorosi”

– mondta, miközben vezetett minket a téeszes időkből fennmaradt épületek között, amiket még ma is használnak szarvasmarha-tenyésztésre.

„Rájuk férne a felújítás” – jegyezte meg. Arról is beszélt, hogy az Agro-Gárda Zrt. részvénytársaságként működik, nem egy tulajdonosa van, ellentétben a fábiánsebestyéni mezőgazdasági vállalkozással, ami az ország leggazdagabb emberének a kezében van:

„Fábián, az már a Lőrincé.”

A kommunista időkben jelentős volt Csongrád megyében a kenderipar, Eperjesen is működött egy kendergyár, amire az idősebbek nosztalgiával emlékeznek. A közmunkásként dolgozó Márta szerint a kendergyár az 1990-es évek elején szűnt meg. Mivel ő 1977 óta lakik a faluban, még jól emlékszik rá, milyen jó is volt akkor, amikor még működött a „zsákgyár”.

1999-ben a Délvilágnak azt nyilatkozta az akkori eperjesi polgármester, Kollár János, hogy a privatizáció előtt négyszáz ember napi megélhetését biztosította a gyár, ahol a dolgozók főként zsákokat készítettek ipari kenderből. Ha most is működne, gyakorlatilag a falu összes lakóját tudná foglalkoztatni.

Mivel az egykori gyárépületeket még nem bontották le, és mert egy másik eperjesitől azt hallottuk, a területen most egy tollfeldolgozó üzem működik, úgy döntöttünk, azt is megnézzük.

Nyitott kapukon át, jó pár elhagyatott épület között kellett elmennünk ahhoz, hogy meglássuk a hófehér tollakat, amik az egyik kisebb, de kívülről láthatóan nemrég felújított csarnok padlóját teljesen beborították. Jelenleg négyen dolgoznak itt, de egyikük sem eperjesi, mindannyian Orosházáról járnak be. Ők mondták el nekünk, hogy a tollak a mosás és kiválogatás után Kína felé veszik majd az irányt, ahol tollaslabdákat fognak belőlük gyártani.

Jön a vonat, de kiért?

Már mentünk vissza Budapestre, de azért még gyorsan megálltunk Újvároson is, ami közigazgatásilag még épphogy Eperjeshez tartozik, de a falu központjától 8 kilométerre van. Sétálva még attól a faluközponttól is messze van, ami az eperjesiek szerint „mindentől messze van”. Nemcsak azért érdekes, hogy itt van az egyetlen eperjesi vonatállomás, mert távol van mindentől, de azért is, mert látszólag alig van ember, aki a kétutcás Újvároson lakik.

A településrészről szóló Wikipédia-szócikk szerint is üresen áll az újvárosi házak jó része, ezt mi is határozottan meg tudjuk erősíteni. Egy-két ház kertjében láttunk ugyan arra utaló jeleket, hogy lakhatnak bennük emberek, de az újvárosi utcák kongtak az ürességtől, ehhez képest pezsgő élet volt a Mocsárban és a faluházban.

Ahogy elhagytuk Eperjes közigazgatási határát, láttunk egy vonatot, de megállás nélkül ment tovább az újvárosi állomáson. Nem csoda, hogy nem állt meg, az állomáson egy lélek se volt, a vonatkocsikban pedig mindössze egy ember ült: a kalauz.