Déli Körvasút: harmadszorra is elkaszálta a bíróság a beruházás környezetvédelmi engedélyét

2024. október 16. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét győztünk! A Fővárosi Törvényszék a mai napon harmadszor is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét – írja Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere keddi Facebook-bejegyzésében. Hozzáteszi, az okozott környezeti károkat már nem lehet semmissé tenni, azonban az építkezést azonnal fel kell függeszteni.

Az alpolgármester azt írja, a bíróság ítéletében megállapította, hogy jogszabálysértő volt katonai célúvá minősíteni a beruházást. Ezt a kormány már azután tette meg, hogy a környezetvédelmi engedélyt másodszorra is megsemmisítette a bíróság, megtiltva a további építkezést is.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Fővárosi Törvényszéket: válaszukban cáfolták, hogy jogszabálysértőnek minősítették volna a kormány döntését, ebben ugyanis nem illetékesek, ahogy abban sem, hogy felfüggesszék az építkezést. Álláspontjuk szerint viszont a beruházás jellegéből nem következik, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalnak lett volna hatásköre az engedélyeztetésről, ezt az eljárást a Pest Vármegyei Kormányhivatalnak kell lefolytatnia. Ezért hatályon kívül helyezte a korábban kiadott környezetvédelmi engedélyt, és új eljárás indítására kötelezte a Pest Vármegyei Kormányhivatalt.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Építési és Közlekedési Minisztérium felhívta a figyelmünket Nagy Bálint közlekedési államtitkár Facebook-oldalán megosztott reakciójára. Nagy szerint a beruházás Magyarország stratégiai érdeke, nemzetbiztonsági és honvédelmi szempontból is a legfontosabb csomópont, ezért „nem lehet jogértelmezés vagy jogvita tárgya.” Hozzáteszi, tárgyalnak az érintett civilekkel és már sok mindenben közeledtek az álláspontjaik, várakozásai szerint egy felülvizsgálati kérelem után a bíróságot is meg tudják majd győzni.

A Déli körvasút fejlesztése a már meglévő két vágányt bővíti, ez ellen tiltakoznak a civilek a kerületi önkormányzattal karöltve. Ők nem is a személyvasutak sűrítését eredményező fejlesztést nem szeretnék, sokkal inkább a tehervonatok megszaporodásától tartanak. Rövid távon a fák kivágását és az ezzel járó zajt nem szeretnék a helyiek, a Déli körvasút beruházással kapcsolatos fakivágások miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett Budapest XI. kerülete. Szerintük a helyi fakivágások súlyos, visszafordíthatatlan környezeti károkkal járnak.

A Déli körvasút egy fejlesztés összefoglaló neve, aminek az a lényege, hogy Budapest déli részén (a Rákóczi hídon keresztül) félkörben fejlesztenék a meglevő vasúti forgalmat, plusz egy (némelyik részen plusz kettő) vágány vonalbővítéssel és három új vasúti megálló, azaz tömegközlekedési csomópont kiépítésével. Ennek eredményeként vonzóvá válhat ez a tömegközlekedési csatorna Budafoktól Kőbányán át Rákosmentéig a fővárosiaknak, és kényelmesebbé teheti az agglomerációból vagy vidékről beérkezők útját is.

A projekt költsége eddig nettó 182 milliárd forint, ehhez jön hozzá a már lezárult Déli összekötő vasúti híd korszerűsítése, ez 36 milliárdba került. A beruházást Mészáros Lőrinc legnagyobb vállalata, a V-Híd végzi. A kormány eredetileg nettó 155 milliárd forintos CEF-forrást akart, ehhez képest kapták a fajlagosan kevesebb 113 milliárdot. „A Déli körvasút második ütemét jelentő beruházással nemcsak Budapest és az agglomeráció közlekedését javítjuk, de a kontinens országait és nagyvárosait összekötő vasútvonalak hálózatát is. Az egész régió közösségi közlekedését tesszük jobbá” – állította a beruházásról Facebookon Lázár János építési és közlekedési miniszter.

A Déli körvasútról szóló riportunkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!