Felfüggesztettet kapott a sofőr, aki a forró kisbuszban hagyta az óvodás kislányt Tomajmonostorán

2024. október 15. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

Másodfokon lezárult annak az 59 éves férfinak a büntetőügye, aki 2022. június 7-én gyerekeket szállított Tiszaderzsről Tomajmonostorára, ám miután leparkolt, nem vizsgálta át elég alaposan a járművet, és az utastérben ott maradt egy négyéves kislány – közölte kedden a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

A kisbusz a tűző napon állt egy fedetlen parkolóban, ajtajai és ablakai csukva voltak. A kislánynak órákat kellett eltöltenie a felforrósodott, levegőtlen járműben, ahol eszméletét vesztette. Hiába szállították még aznap kórházba, olyan súlyos egészségkárosodást szenvedett, hogy három nappal később, 2022. június 10-én életét vesztette.

A férfit első fokon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében mondták ki bűnösnek a 2024. január 23-i ítéletben: eszerint 2 év – 5 évi próbaidőre – felfüggesztett fogházbüntetést és 450 ezer forint pénzbüntetést kapott, és 5 évre eltiltották a személyszállítási tevékenységtől.

Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és felmentésért vagy enyhítésért fellebbeztek. A Szolnoki Törvényszéken kedden az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta.

A sofőr első vallomásában még elismerte a bűnösségét, ám később a súlyosabb minősítés közlésekor – amikor halált okozó, foglalkozáskörében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták meg – már tagadta azt.

Ügyvédje az első fok idején azzal védekezett, hogy a férfi büntetlen előéletű, köztiszteletben áll és társadalmi tevékenységet végez, hiszen egyesületi elnökként sportra neveli a gyerekeket. A védelem szerint aznap „utolsó pillanatos beugróként” vitte el a gyerekeket, a munkájához nem kapott kellőképpen kioktatást a megbízójától, utaslista nem állt rendelkezésre, és kísérő sem volt a kisbuszon, pedig kötelező lett volna. Az ügyvéd szerint a sofőr nem is zárta be a kisbusz ajtaját.

„Azért nem zártam be a busz ajtaját, mert nekem azt mondták, hogy a kulcsot hagyjam benne, hiszen a sofőrje, Imre majd az uzsonnát azzal viszi tovább. Kérem én is a felmentésemet” – mondta az utolsó szó jogán T. István. A férfi egy korábbi tárgyaláson azzal is védekezett, nem hallotta, amikor a gyerekek szóltak neki, hogy a kislány a kisbuszon maradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!