Tagadta bűnösségét a sofőr, aki a forró buszban hagyta az óvodás kislányt, aki három nappal később meghalt

2023. június 13. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött a tomajmonostorai buszos tragédia előkészítő ülése a Tiszafüredi Járásbíróságon, ahol T. István tagadta a bűnösségét, írja a Blikk.

Mint korábban írtuk, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolja a Tiszafüredi Járási Ügyészség a 57 éves kunhegyesi férfit, aki 2022 júniusában sofőrként egy napon parkoló kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A kislány idővel a felforrósodott járműben eszméletét vesztette, és pár nap múlva meghalt.

A Blikk tudósítása szerint T. István rezzenéstelen arccal, felszegett fejjel hallgatta az ügyészi vádiratot, majd a bíró kérdésére azt mondta, nem vallja magát bűnösnek, így a tárgyalást le kell folytatni az ügyben. Ha a férfi bűnösnek vallotta volna magát, letöltendő szabadságvesztést kaphatott volna az ügyészségi indítvány szerint.

A kislány szülei jelen voltak az előkészítő ülésen, hogy szembenézzenek a busz sofőrjével, és a lap szerint könnyeikkel küszködve hallgatták, ahogy az ügyész sorolta egyetlen gyermekük halálának okait: hőguta és többszervi elégtelenség.

A vádirat szerint a férfi megbízási szerződés alapján szállított gyerekeket a környező településekről a tomajmonostorai oktatási intézményekbe. A férfi 2022. június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt az autóbuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról. Ám a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a busszal, amin akkor már csak a négyéves kislány utazott, egy fedetlen parkolóba hajtott.

A sofőr nyolc óra körül leszállt a csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban hagyott autóbuszról, anélkül hogy előzőleg az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van. A napon hagyott buszban egyre inkább felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált. A zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.

A buszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott a kislánynál, ami miatt az óvodás gyerek az orvosi ellátás ellenére 2022. június 10-én meghalt.

A vádirat szerint a férfi az utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, illetve a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő alapossággal azt, hogy van-e még valaki az buszon. Ezzel gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a kiskorú gyermeket, a kislány a mulasztásainak következtében vesztette életét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!