A kormány azt állítja, nem tudta, hogy a Mészáros-féle MBH Bank hitelezett a szélsőjobboldali Vox pártnak

2024. október 8. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány nem tudta, hogy Mészáros Lőrinc bankja hitelezett a spanyol Voxnak – válaszolta Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére – írja a 24.hu.

Vadai Ágnes eredetileg Orbán Viktortól szerette volna megtudni, milyen szerepe volt abban, hogy egy spanyol radikális párt magyar banktól kaphatott hitelt a tavalyi választási kampányaihoz.

Szeptember végén a spanyol szélsőjobboldali párt, a Vox az El Paísnak elismerte, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank 9,2 millió eurós (nagyjából 3,6 milliárd forintos) kölcsönnel segítette a 2023-as parlamenti és önkormányzati választási kampányukat. Az információt Pepa Millán, a párt szóvivője erősítette meg a lapnak, aki azzal indokolta a kölcsön felvételét, hogy spanyol forrásból nem jutottak hitelhez. Az MBH Bank két részletben adott kölcsönt a pártnak. Az első részlet 6,7 millió euró, a második 2,6 millió euró volt. A párt azt is hozzátette, hogy a kölcsönt teljes mértékben visszafizették.

Vadai Ágnes kérdésére Fónagy János azt írta, hogy a kormány nem is tudott az MBH Bank „esetleges” hiteléről.

„A kérdésben hivatkozott esetleges spanyolországi hitelnyújtásról kereskedelmi bank által – mint bármilyen egyéb esetben is – kizárólag üzleti alapon születhetett döntés, melyben a magyar kormánynak semmilyen szerepe nincs, arról információval nem rendelkezik.”

A Vox júliusban jelentette be, hogy elhagyja az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportot az Európai Parlamentben, és helyette belép a Patrióták Európáért frakcióba. Utóbbit a Fidesz az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) és a cseh ANO-val közösen alapította.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!